Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.06.

Több ezer járványtagadó tüntetett Rómában, persze maszk nélkül

Koronavírus-járványt tagadók tüntettek szombaton Róma történelmi központjában a fertőzés terjedését akadályozó óvintézkedések ellen. Több ezren voltak, és egyikük sem viselt maszkot. A megmozdulást élesen elítélte olasz politikusok sora.

A múlt hétvégén Berlinben háromszáz embert vett őrizetbe a német rendőrség a tüntetéseken, amelyeken a koronavírus miatt bevezetett korlátozó intézkedések ellen tiltakoztak. Most Rómában voltak hasonló megmozdulások.

Berlinben a legnagyobb tüntetés, amelyen egyes hírek szerint 21 ezren vettek részt, a Reichstag épületénél volt. A rendőrség később feloszlatta a koronavírussal kapcsolatos kormányzati politika ellen tiltakozó tömeget. A résztvevők ezután megrohamozták a lépcsőn felsorakozó rendőröket, de a visszaszorították őket. Dulakodás alakult ki, és a rendőrség paprika sprayt is bevetett.

Hasonló jelszavakat hangoztató – a koronavírus veszélyeit vitató, olykor a fertőzés létezését is tagadó -tiltakozó akciók voltak már Londonban, Párizsban, Zürichben és Bécsben is.

Több ezer koronavírus-szkeptikus tüntető gyűlt össze például Londonban a Trafalgar téren, hogy a szerintük szükségtelen vírus miatti lezárások és maszkviselés ellen tüntessenek. A brit, angol és walesi zászlókat lobogtató tömeg előtt számos olyan aktivista is felszólalt, akik összeesküvés-elméleteket terjesztettek a koronavírus-járvány kapcsán, azt állítva, hogy az egy nagyobb terv részeként kitalált, nem valós fenyegetés, így hát maszkviselésre, és karanténra sincsen semmi szükség.

Az esemény szónokai többször kiemelték, szerintük a kormánynak semmi köze ahhoz, hogy valaki kíván-e védekezni a vírusfenyegetés ellen, vagy sem, és az „egyéni szabadságjogok megsértése” a maszkviselés megkövetelése és a brit korlátozások bevezetése.

Más felszólalók arról beszéltek, nincs is egészségügyi veszély és járvány, az egészet csupán „a WHO, Kína, Soros és Bill Gates” találták ki, valamint arról is, hogy a közönséges influenzaoltás, sőt, bármilyen oltás „veszélyt jelent” ezért senki ne engedje azok beadását.

Olyanok is megjelentek, akik már tavasszal is teljesen megalapozatlanul az új 5G-s adótornyokat vádolták a koronavírus kitörése miatt, és híveik Anglia-szerte rongáltak meg ilyen antennákat márciusban és áprilisban.

A tüntetők azt követelték a brit parlamenttől, ne hosszabbítsák meg a veszélyhelyzetet megalapozó „koronavírus-törvényt” a továbbiakban, és hagyjanak fel a lezárásokkal.

Tegnap Rómában volt hasonló tiltakozó akció, annak ellenére, hogy a járványnak már 35 ezer halottja van Olaszországban, a fertőzöttek száma pedig meghaladja a 276 ezret.

A demonstrációt elítélte többek közt Luigi De Maio külügyminiszter és Virginia Raggi, Róma polgármestere. A járványban kételkedők és annak létét tagadók annak ellenére tüntettek, hogy már öt hete ismét töretlenül emelkedik a fertőzöttek száma. Péntekről szombatra újabb 1700 emberről bizonyosodott be, hogy elkapta a koronavírust.

A kételkedőket az sem győzte meg a járvány valódiságáról, hogy csütörtöktől kórházban van Silvio Berlusconi volt kormányfő szintén koronavírus-fertőzés miatt. Állapotát orvosai stabilnak mondják.

Egyre több ember magyarázza az alacsony magyarországi fertőzésszámot is azzal, hogy nincs is igazi járvány, ez pedig nagyon veszélyes – mondta Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának vezetője.

A járványtagadók tábora nő, ami egy ilyen légúton terjedő fertőzésnél komoly következményekkel járhat. Elég, ha egyetlen ilyen, magát a szakembereknél tájékozottabbnak tartó fertőzött maszk nélkül felszáll a buszra, és eltüsszenti magát – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra