Létrehozva: 2019.10.07.

Tarlós: Karácsony kiment Timmermanshoz, mint Bástya elvtárs Moszkvába

A jövő évben utólag megoldják a 3-as metró légkondicionálását; lesz rá fedezet, ugyanis a 2006 előtti Alstom-szerződésekből mintegy 36 milliárd forintot pereltek vissza – közölte Tarlós István harmadik ciklusára készülő főpolgármester az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Tarlós István kérdésre válaszolva kiemelte: 2010 óta a Városházán nem volt korrupciós botrány, de megvalósítottak 9 év alatt 170 projektet. Elmondta, hogy a főváros vezetését 2010-ben 251 milliárd forintos adóssággal vették át, ebből 180 milliárd volt a Városháza közvetlen adóssága. A BKV-nál körülbelül 80 milliárdos működési adósságállomány volt, amely még a visszafizetéseket követően, 2015-ben is 53 milliárd forintot tett ki. Ezt akkor, a Városháza adósságát pedig már ezt megelőzően átvállalta az Orbán-kormány – mutatott rá a főpolgármester. Megjegyezte azt is, hogy 2015 előtt a 3-as metró felújításához nem lehetett hozzákezdeni, mert az adósság miatt az fedezett nélküli kötelezettségvállalás lett volna. Tarlós István a közeljövő tervei közül kiemelt néhány nagyobb, fővárosi koordinálású projektet, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés, a közfejlesztési tanács és a kormány is jóváhagyott már. Ezek között szerepel a Lánchíd és környékének felújítása, a további BKV-járműcserék, a XIII. kerületi Béke téri szennyvízkiváltó komplexum megépítése, a nagyszabású kerékpáros fejlesztések, a ferihegyi gyorsforgalmi út újraépítése, az aquincumi híd komplex kiviteli szintű terveztetése és engedélyeztetése. A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy a Lánchíd és környéke felújításánál van egy árvita, „de ilyen volt a 3-as metró infrastrukturális felújításánál is, adogatták vissza a túlárazott ajánlatokat, aztán a végén csak a helyére került a dolog”. A főpolgármester emlékeztetett arra is, hogy Budapest márciusban elnyerte az Európa legjobb úti célja kitüntető címet, majd néhány hete az Economist brit hetilap szerint a legélhetőbb kelet-európai főváros lett. Budapest a világranglistán húsz helyett lépett előre – mutatott rá. A kampányról szólva elmondta, hogy ő az elvégzett munkáról és a jövőbeni tervekről próbált meg beszélni, de az ellenzék részéről „mindenről szó volt, csak erről nem”: Zuglót „tapintatos homályba borították”, továbbá mindenféle állami kompetenciáról beszéltek, kórházakon át az oktatásig, abban az interpretációban, mintha csak Budapesten vették volna el ezeket. Az ellenzéki lakhatási kampányról szólva Tarlós István példaként említette, hogy a zuglói képviselő-testület pár éve határozott évi száz bérlakás építéséről, és egy sem épült meg, ellenben hetvenet eladtak a meglévőkből. „Ebben a kampányban mindenről szó volt, csak a főpolgármesteri kompetenciákról és a teljesítményekről nem” – értékelt Tarlós István. Kérdésre válaszolva elmondta, úgy tűnik, Karácsony Gergely zuglói polgármester, ellenzéki főpolgármester-jelölt nemcsak az önkormányzati törvénnyel és a főpolgármesteri kompetenciákkal nincs tisztában, hanem az európai uniós szabályokkal sem, ami a megszerezhető pénzeket illeti. Ugyanis értelmezhető nagyságú projektre ma a kormányok megkerülése nélkül önkormányzatok nem tudnak támogatást kapni – mutatott rá a főpolgármester. Azt, hogy Karácsony Gergely Brüsszelben találkozott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, Tarlós István úgy kommentálta, „kiment az általunk oly csodált Timmermanshoz, mint annak idején Bástya elvtárs Moszkvába.” Tarlós István arról is beszélt, hogy elkeserítik az utóbbi időkben napvilágra került esetek: a győri kevésbé érinti, „mert az nem Budapesten van”, de a kiszivárgott hangfelvétel botránya és kispesti „történet” az egész önkormányzatiságra, sőt az egész politikai elitre vagy politikára „rettentő rossz fényt” vet az emberek előtt. A főpolgármester kijelentette: ilyen kampányban, mint a mostani, harminc év alatt nem vett részt, azt borzasztónak, sunyinak és mellébeszélősnek tartja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat