Létrehozva: 2019.09.25.

Tarlós: Budapest a legélhetőbb város Kelet-Európában

Arról szeretek beszélni, mit sikerült megoldani, és mik a reális tervek – mondta Tarlós István főpolgármester a Századvég Budapest-konferenciáján szerdán.

Az ellenzéki jelöltek ugyan nehéz helyzetben vannak, de az ellenzéki sajtó még nehezebb helyzetben van, mert kezüket-lábukat kell törniük, hogy az ellenzéki jelöltek helyett dolgozzanak – kezdte a felszólalást Tarlós István a Századvég konferenciáján. A budapesti főpolgármester elmondta, hogy tavaly július 10-én mondott nemet az újbóli indulási felkérésre, szeptember 26-án mondott igent. Tarlós édesapja július 10-én született, míg az édesanyja szeptember 26-án – tette hozzá.

A másik oka, hogy elvállalta az indulást, hogy Orbán Viktor olyan feltételeket biztosított, amik figyelemre méltóak – mondta Tarlós. 16 pontról tárgyaltak, és egyetlen egyben nem született megállapodás. Az egyik pont az volt, hogy megmarad a közvetlen főpolgármester-választás – mondta Budapest első embere. Mindezek után pedig nagyon nehéz lett volna azt mondani, hogy kiszállok – tette hozzá.

Tarlós István szólt arról is, hogy a Fidesz akkor is támogatta őt, amikor 6-7 százalékos támogatottsága volt.

„Több kérdésben egyezünk meg a Fidesszel, és jóval kevesebb, mint amiben nem, és ezért sem fogok szakítani a párttal. Én nem fordultam meg több tucat alakulatban az elmúlt 10 évben” – mondta.

Szeretném befejezni, amit elkezdtem – folytatta a politikus. – Arról szeretek beszélni, mit sikerült megoldani, és mik a reális tervek.

„Több A4-es oldalt tele lehetne írni arról, hogy mit sikerült elérni, ráadásul tavaly Brüsszelből kaptunk egy nagyon rangos elismerést (Budapest lett Európa legjobb úti célja az elmúlt 10 év alapján)” – mondta a főpolgármester.

Szólt arról is, hogy az Economist rangsora alapján Kelet-Európa legélhetőbb városa lett Budapest. 2010 óta húsz helyet léptünk előre. „Ezek után azt mondani, hogy nem csináltunk semmit, meglehetősen furcsa” – hangsúlyozta a főpolgármester.

„Négy év munkával fejeztük be a 4-es metrót, csak az Alstomtól 35 milliárd forintot pereltünk vissza” – emlékeztetett Tarlós. Közölte, hogy ebből a 35 milliárd forintból lesz klíma a 3-as metrón. A főpolgármester arról is beszélt, hogy nemcsak a 4-es, hanem a 2-es metró szerelvényeit is a mostani vezetésnek kellett beszereznie.

Tarlós István szólt arról is, hogy 404 kilométernyi csatornát építettek az elmúlt években Budapesten, míg a buszok átlagéletkora 11 évre csökkent a korábbi 17-ről. Közölte, hogy 2010-ig egyetlen fürdőt sem újítottak fel, míg most már a hetediknél tartanak. A főpolgármester szólt arról is, hogy

a következő évekre is nagyon komoly stratégiája van a városnak. Aki öt évig nem jár közgyűlésre, az nem is tud erről – utalt ezzel Karácsonyra.

A főpolgármesterség nem szépségverseny – mondta a politikus. Tarlós István szerint a szimpátia egy dolog, de itt másról van szó. Elég gusztustalanná vált a kampány, de aki bemegy egy ringbe nemcsak ad, hanem kap is ütéseket” – tette hozzá.

Sok ellenzéki politikus teljesen hülyének nézi az embereket, és olyanokat mondanak, amiket nem lehet teljesíteni. Egy főpolgármesternek ismernie kell a várost – mondta Tarlós.

A vitáról azt mondta, hogy 2006-2010 között 59-szer vitatkozott Demszky Gáborral, ez tény, amit bárki ellenőrizhet. „Akik most velem vitatkozni akarnak, azoknak 5 évük lett volna, de ezt soha nem tették meg. Akkor most mi van ezzel a vitával? Az egésznek az a lényege, hogy elterelje a figyelmet a fontos dolgokról” – mondta Tarlós. „Csak arról fogok a következő időszakban beszélni, amit megtettem, és amit reálisan elérhetőnek látok”.

Ellenzéki leégés – megint nem sikerült zavarogni (Fotók: Csudai Sándor/Origo)

Tarlós István beszéde után ellenzéki aktivisták megzavarták a rendezvényt. Erre a főpolgármester így reagált: Kicsit izgatottak a Párbeszéd emberei, de ezt el kell viselni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül