Létrehozva: 2020.01.17.

Szijjártó: sikeres gazdaságpolitikához nincs szükség migrációra

Magyarország elmúlt tízéves politikája bizonyította, hogy sikeres gazdaságpolitikához nincs szükség migrációra – mondta pénteken Szijjártó Péter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a bevándorlók integrálásával kapcsolatos miniszteri szintű tanácskozásán elhangzott felszólalásában Párizsban.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a migrációt és a munkaerő-piaci kihívásokat nem szabad összekeverni, a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz, és a gazdasági növekedést saját forrásból is el lehet érni.

Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi szervezetek továbbra is téves képet festenek a migrációról, mintha annak csak pozitív oldalai lennének, pedig „az igazság ettől távol áll”, miután a migráció súlyos globális biztonsági kockázatot jelent, azon országok számára is, ahonnan kiindul, s azok számára is, amelyeken keresztülhaladnak a migrációs hullámok, és természetesen a célországok számára is.

„Minden olyan nemzetközi szervezeti deklaráció, amely elhallgatja a migráció biztonsági aspektusait és a migráció jelentette biztonsági kockázatokat, számunkra elfogadhatatlan, beleértve az OECD nyilatkozatát is, miután az a migrációt valótlan színben tünteti fel” – hangsúlyozta. A párizsi székhelyű szervezet „úgy tünteti fel a migrációt, mintha annak bármilyen köze lenne a munkaerő-piaci kihívások kezeléséhez” – tette hozzá.

Álláspontja szerint minden országnak magának kell meghatároznia a migrációs politikáját, s ezen a téren nem lehet sem elvárásokat támasztani, sem nyomást gyakorolni egyetlen országra sem.

„A migráció helyett mi az alacsony adókban, a magyar emberek képzésében és a családpolitikában hiszünk” – hangsúlyozta a miniszter.

Megerősítette, hogy a kormány fenntartja az alacsony adókat, továbbra is képzési támogatásokkal és költségvetési támogatásokkal segíti a Magyarországon működő vállatokat annak érdekében, hogy technológiai beruházásokat hajtsanak végre, valamint továbbra is erősíti a családok támogatását, és a duális szakképzés rendszerét.

„A magyar modell sikerét ezek az intézkedések jelentik, s a magyar modell bizonyítja, hogy egyáltalán nincsen szükség migrációra a munkaerő-piaci kihívások kezeléséhez és a sikeres gazdaságpolitikához” – mondta Szijjártó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük