Létrehozva: 2020.09.02.

Spórolnak a rendőrségen? Elképesztően megugrott a bűnözés New Yorkban és Londonban

Egymilliárd dollárral megvágta a New York-i rendőrség támogatását a város tanácsa, miközben a statisztikák szerint az anarchista zavargások idején 25 százalékkal nőtt a gyilkosságok és 60 százalékkal az autólopások száma az amerikai metropoliszban. Londonban sem különb a helyzet.

Los Angelesben szerdán lemondott az iskolarendőrség vezetője a városi támogatás megvonása miatt. Sadiq Khan londoni polgármester is a rendőrségen és a tűzoltóságon próbál spórolni, miközben „rasszizmusfigyelőket” vesz fel mesés fizetésért.

New York város tanácsa szerdán elfogadta azt az indítványt, miszerint egymilliárd dollárral (kb. 890 millió euró) csökkentik a rendőrség (NYPD) költségvetését. Ezzel a július 1-jével induló új üzleti évben a rendőrség büdzséje mintegy 5 milliárd dollárra apad. Az NYPD aktív állományát a tervek szerint nem csökkentik, a megszorításokat főként az adminisztratív állások, illetve a fizetett túlórák csökkentése révén valósítanák meg, viszont a városvezetők leszavazták az iskolák védelmére tervezett 5300 fős rendőri állomány kiképzését.

Ugyanakkor a hivatalos rendőrségi statisztikák szerint jelentősen nőtt a gyilkosságok, a betörések és az autólopások száma május közepe és június közepe között New Yorkban. A legutóbbi, június 15-i rendőrségi statisztika szerint a BLM-tüntetések idején 38 gyilkosság történt a városban, kétszer annyi, mint az előző év azonos időszakában. Ebben az évben már 159 gyilkosság történt New Yorkban, ami 25 százalékkal több, mint 2019 hasonló időszakában.

Jelentősen, 24 százalékkal nőtt a lövöldözések száma is, az NYPD 394 ilyen esetet vett nyilvántartásba június közepéig. Az anarchisták fosztogatása miatt több mint duplájára nőtt a betörések száma (759-ről 1691-re), a betöréses lopásoké pedig 47 százalékkal emelkedett (4480-ról idén 6595-re). Arányaiban az autólopások száma nőtt a legdurvábban, 60 százalékkal (3078-ra a tavalyi 1893-mal szemben).

Los Angelesben szerdán lemondott az iskolarendőrség vezetője, miután a város 25 millió dollárral csökkentette a szervezet költségvetését. Todd Chamberlain indoklásában úgy fogalmazott, hogy a rendvédelmi szolgálatban eltöltött 35 év után „olyan helyzetbe hoztak, ami lehetetlenné teszi, hogy munkám révén hatékonyan, professzionálisan és biztonságosan segíthessem a rám bízott közösségek életét„. A költségvetés megnyirbálását a volt rendőrfőnök „károsnak” és „potenciálisan életveszélyesnek” minősítette. Szintén Los Angelesben egy civil jogvédő csoport közben azért kampányol, hogy a jelenlegi 1,8 milliárd dolláros költségvetésnek csak a negyedét különítsék el a rendőrség (LAPD) fenntartására.

London polgármestere, Sadiq Khan múlt hétvégén bejelentette, hogy a koronavírus miatti általános költségcsökkentés jegyében 110 millió fontot (mintegy 122 millió euró) von el a rendőrség költségvetéséből, és további 25 millió fontot (27,5 millió euró) a londoni tűzoltóság büdzséjéből. A Metropolitan Police állománya jelenleg 32 400 rendőrből áll, de 9500 civil alkalmazott és 1240 úgynevezett support officer is a szervezethez tartozik. Utóbbiak állása lehet a legnagyobb veszélyben, ha leépítésre kerül a sor. Ugyanakkor a londoni rendőrség „rasszizmus-szpottereket” keres napi 150 fontos (plusz költségek), mesés fizetésért. A Daily Mail beszámolója szerint az új rendőrségi alkalmazottak szűrését végző személyekkel szemben csupán annyi az elvárás, hogy szűrjék ki a ”rasszista hajlamú, intoleráns„ jelentkezőket. Azok a figyelők, akiket felvesznek, éves szinten 39 ezer font fizetést kaphatnak, ami jóval magasabb, mint azoké a rendőröké, akiket végül kiválasztanak.

Londonban a késelések jelentik a legnagyobb problémát: a hivatalos rendőrségi statisztika szerint 2019-ben 15 492 késeléses merénylet történt. Összesen 149 embert öltek meg tavaly a brit fővárosban, közülük 90-et késsel sebeztek halálra.

Nagy-Britanniában tavaly 45 600 fölé emelkedett a késes támadások száma – ez a legmagasabb érték a statisztikák készítésének kezdete, 2011 óta. A londoni rendőrség vezetője, Cressida Dick arról számolt be, hogy az elmúlt három hétben 140 rendőr sérült meg súlyosan a BLM-es csőcselékkel, illetve más radikális anarchistákkal történt utcai összecsapások során.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett