Létrehozva: 2020.02.25.

Sajtótájékoztató a koronavírusról: újabb magyarok rekedtek karanténban

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatót tartott.

Rendkívül sajtótájékoztatót tartott kedden a Külügyminisztériumban Menczer Tamás államtitkár, ennek során elhangzott, hogy a japán óceánjárón tartózkodó magyarok közül az, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje, most kórházban van, de jól érzi magát, nem köhög, nem lázas. Ha a teszt pozitív, megfigyelőközpontba viszik. Ha negatív, megfigyelés alatt tartják és meg fogják a tesztet ismételni. A Külügyminisztérium a másik két magyarral is kapcsolatban van.

Fotó: shutterstock

Az olaszországi Lombardiában, illetve Veneto tartományban van jelenleg érvényben karantén kettő, illetve egy településen. Egy magyar kamionsofőr a lombardiai karanténban rekedt, de jól van és a kamionjában tartózkodik. Egy másik sofőr a karantén előtt járt ott, nem lázas, de nem érzi jól magát. Ő már hazaért, a Szent László Kórházban került karanténba. Magyar állampolgár az olaszországi fertőzöttek között nincs.

Tenerifén egy szállodakomplexumot helyeztek karantén alá, hozzávetőleg 1000 embert, egy olasz állampolgárnál ugyanis diagnosztizálták a koronavírust. Nem hivatalos források szerint a szállodában vannak magyarok.

Kínában 172 magyar tartózkodik, mindannyian jól vannak – tájékoztatott az államtitkár.

A magyar reptereken hőkamerázás és lázmérőzés zajlik a Kínából és Olaszországból érkező utasokon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett