Létrehozva: 2019.11.25.

Pikó elveszi a 13. havi jutalmat a szociális és egészségügyi dolgozóktól

Az újonnan megválasztott VIII. kerületi városvezetés első intézkedései között megszünteti a 13. havi juttatást, mind a szociális, mind az egészségügyi dolgozóknak. Pikó András ezzel párhuzamosan közel egymillióra növelte a saját fizetését.

Szerző RIPOST

Pikó András, VIII. kerületi balliberális polgármester első intézkedéseiként elveszi a 13. havi jutalmat a szociális és egészségügyi dolgozóktól. A városvezető a HVG-nek azt mondta, a kerületben évek óta az a szokás, hogy 13. havi fizetést kapnak az önkormányzati dolgozók, óvónők, bölcsődei dolgozók, védőnők, körülbelül kilencszáz ember. Próbálunk takarékosan működni, egy csomó mindenre nem költeni, amire korábban futotta. Nyilvánvaló, sokkal népszerűbb polgármester lennék, ha azt mondanám, ahogy tavaly, úgy idén is lesz 13. havi fizetés az önkormányzat bölcsődéiben, óvodáiban vagy a rendelőintézetében.

Majd így folytatja: megnézzük, hogy mennyi pénzünk van, és ehhez mérten kapnak majd a dolgozók juttatást karácsony előtt.

Elmondta továbbá, hogy a VIII. kerületi gazdálkodási ügyekben Atkári János, Demszky Gábor korábbi főpolgármester-helyettese is segíti majd, akinek egy évre szól a megbízatása.

Pikó András egyébként első intézkedésként közel egymillió forintra emeltette a saját fizetését.

Az előző, fideszes városvezetés egyébként 13 milliárd forintot hagyott Pikó Andrásra és csapatára.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút