Létrehozva: 2021.10.11.

Orbán Viktor: Jó tanítványai akarunk lenni a történelemnek!

A közép-európai sorsközösségben élő népek között értelmetlen bármiféle ellenségeskedés, mindannyiunk túlélésének záloga a barátság és a szövetségkötés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulója alkalmából.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök úgy fogalmazott: sikertörténet és két jó szomszéd története a Mária Valéria híd.

Orbán Viktor az ünnepi beszédében kiemelte: két olyan ország határán, amely külön-külön és együtt is súlyos leckét vett az elmúlt évszázad megszállóinak agressziójából, könnyű belátni,
mi, szlovákok és magyarok nem ellenségek, hanem sorstársak vagyunk. Az okos szomszédok nem háborúznak és nem ellenségeskednek egymással

– húzta alá. A miniszterelnök szerint két, egymás kultúráját tisztelő nemzet együttműködése mindig gyümölcsöző. – Lehet egyszerre büszke európainak és szlováknak, büszke európainak és magyarnak lenni, lehet mindenkit elérő gazdasági növekedést produkálni, lehet mindenkinek munkahelyeket teremteni, és közben nem kell megtagadni életmódunkat, önmagunkat, múltunkat és értékeinket – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette:
nincs sikeres Magyarország sikeres Szlovákia nélkül, és fordítva.

Orbán Viktor kifejtette: ma már új szelek fújnak, ma már másképpen látjuk a világot.
Akkor egy évtizede volt, hogy ledobtuk a szovjet nyakörvet, friss tagjai voltunk a NATO-nak, ott álltunk három évnyire az európai integráció kapujától

− sorolta. Hozzátette: azt reméltük, hogy az uniós csatlakozással minden gondunk megoldódik, és joggal volt bizakodó Közép-Európa minden népe, azt hittük, hogy az igazán küzdelmes évek már mögöttünk vannak, azt hittük, hogy a nehezén már túl vagyunk.
A miniszterelnök kiemelte: mára az akkori hangulat elszállt, elpárolgott, rá kellett jönnünk, hogy nem lehet külső szereplők jóindulatára bízni a saját jövőnket. Nekünk magunknak kell minden egyes nap megharcolnunk a saját sikereinkért – jelentette ki.

Megjegyezte: aligha van két olyan nép, amely annyira hasonlóan látná a világot, mint a szlovák és a magyar. Az egyetlen dolog, amely ténylegesen elválaszt bennünket, a nyelv. A miniszterelnök szerint húsz éve még Brüsszel is a mi oldalunkon állt, támogatott minket, ezt a hidat is segített visszaépíteni. Ma azonban egyre gyakrabban nem egyenrangú partnernek, hanem másodrendű tagállamnak tekintik a közép-európaiakat – vélte.
Kifejtette: ránk akarják kényszeríteni azokat, akikkel nem akarunk együtt élni, olyasmit akarnak ránk kényszeríteni, ami a gazdasági lehetőségeinket szűkítené, továbbá ránk akarnak kényszeríteni olyan életmódot is, amely szemben áll mindazzal, amit mi értékesnek és megőrzendőnek gondolunk. Ezzel a fenyegetéssel nehéz megküzdeni – mutatott rá.

Közölte: Közép-Európán többször is átgyalogoltak idegen nagyhatalmak, az idegenek mindig lerombolták a hidakat, és mindig nekünk kellett újjáépíteni azokat. Orbán Viktor hangoztatta: a térség népei és államai csak akkor lehetnek sikeresek, ha együttműködnek. A sikeres Közép-Európa csak nekünk fontos, másnak nem, így aki az együttműködés ellen érvel, az saját maga ellen beszél. Mint mondta,
a híd felépítése óta eltelt két évtized megtanított bennünket arra, hogy Magyarországnak és Szlovákiának kéz a kézben érdemes haladnia.

Ez már meghozta az első eredményeket, a visegrádi négyek (V4) a mögöttünk hagyott évtizedben képesek voltak folyamatosan gyarapodni – vélekedett. Orbán Viktor szerint a V4 hatékony és stabil összefogást épített fel, a civilizációs válságokra pedig közös válaszokat adott. Így volt ez a pénzügyi, a migrációs és a koronavírus válság idején is – emlékeztetett. A miniszterelnök kijelentette: húsz évvel a híd újjáépítése után létezik egy közép-európai együttműködés, amely erősebb, mint valaha.
– Mi jó tanítványai akarunk lenni a történelemnek; nemcsak újjá kell építeni a hidakat, hanem azt is észben kell tartanunk, kik rombolták le őket – fogalmazott, hozzátéve: ha nem ezt tesszük, újra és újra megtörténik.

Kiemelte: a Mária Valéria híd szimbólum maradt, azt üzeni, Európa jövője mi vagyunk, és ne hagyjuk, hogy a bennünket összekötő hidakat valaha is újra lerombolják. A sorsunk továbbra is közös, feladataink csak szaporodtak, felelősségünk pedig nőtt – mondta Orbán Viktor. Orbán Viktor beszédét követően a szlovák miniszterelnök a két ország közötti jószomszédi kapcsolatok fontosságát méltatta. Eduard Heger rámutatott: a Mária Valéria híd húsz évvel ezelőtti átadása olyan sikertörténet, amely inspirációként hatott a két ország kapcsolatainak és együttműködésének fejlődésére, aminek köszönhetően számos közös – mindkét ország lakosságának érdekeit szolgáló – infrastrukturális fejlesztést sikerült megvalósítani.
Ez a történet két jó szomszéd története, sikertörténet

– hangsúlyozta Eduard Heger, hozzáfűzve: Szlovákia és Magyarország az EU-n és a V4-eken belül is sikertörténetnek számít. A szlovák miniszterelnök felelevenítette a híd két évtizeddel előtti átadásának körülményeit, majd idézett a 2001-es átadón az akkori miniszterelnökök – Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda – által mondott beszédekből. Eduard Heger jelképesen válaszolva Dzurinda akkori felvetésére – miszerint majd a jövő mutatja meg, hogy a híd átadása bevonul-e a történelembe – most azt mondta: ez a kérdés mára eldőlt, hiszen a Mária Valéria híd egy ösztönző sikertörténet lett, s megmutatkozott az is, hogy a híd akkori átadása több volt, mint egy jelképes aktus.
Eduard Heger elmondta: a Mária Valéria híd átadása óta a gazdasági együttműködést erősítő számos további új hidat és más infrastrukturális kapcsolatot sikerült létesíteni, köztük olyan energetikai hidakat is, amelyek növelték nemcsak a két ország, de a régió energiabiztonságát is.

A szlovák miniszterelnök rámutatott: az új hidak és infrastrukturális kapcsolatok mellett a két országot közös érdekeik is összekötik, köztük az atomenergetika és a migráció kérdésében képviselt álláspontjaik. Megjegyezte:
a Mária Valéria híd ahogy eddig, úgy a jövőben is egy ösztönző jelkép lesz.

Többször is felrobbantották A második világháború végén, a visszavonuló német hadsereg által felrobbantott Mária Valéria híd újjáépítéséről Magyarország és Szlovákia 1999 szeptemberében kötött szerződést. Az 509 méter hosszú, 11,7 millió eurónak (mintegy 4,2 milliárd forint) megfelelő összegből újjáépített hidat 2001. október 11-én Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda adták át. Esztergomnál 1762-ben úgynevezett repülőhíd (lengőkomp) épült a Dunán, majd 1842-ben hajóhidat létesítettek. A mostani híd elődjét Ferenc József császár építtette, az uralkodó lányáról Mária Valériának elnevezett híd 1895-ben készült el. A híd mindkét világháborúban súlyosan megsérült, 1919-ben a csehszlovák hadsereg robbantotta fel, majd az 1927-ben újjáépített hidat 1944-ben a német hadsereg ismét a levegőbe repítette. Akkortól a híd 2001-ben befejezett újjáépítéséig 57 év telt el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük