Létrehozva: 2021.11.11.

Orbán Viktor: Európát három irányból fenyegeti a migráció

Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van Törökországnak is – jelentette ki a miniszterelnök csütörtökön Ankarában.

Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tárgyalt a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 5. ülésén.

A miniszterelnök a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy Magyarország nagyobb és közvetlen pénzügyi támogatást kér Brüsszeltől Ankara számára a migrációval való küzdelemben. Kiemelte azt is, hogy az Európai Uniónak a Törökország déli és keleti határán kiépülő falak építését, valamint Észak-Szíria stabilitásának megteremtését is támogatnia kell.

Rámutatott arra, hogy

Európát három irányból fenyegeti a migráció: a Földközi-tenger, a Nyugat-Balkán, valamint Fehéroroszország felől.

Orbán Viktor továbbá arról is beszámolt, hogy Törökország 50 határőrt küld Magyarországra a magyar határ védelmére.

A kormányfő hangsúlyozta: Budapest számára geopolitikai szempontból fontos, hogy Berlin és Moszkva mellett Ankarával is baráti, stratégiai szövetséget ápoljon.

A migráció mellett azonban három másik nagy válság is fenyegeti Európát: egy egészségügyi, egy gazdasági és az energiaellátást érintő válság – hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor a koronavírus-járvány elleni küzdelmet illetően arra emlékeztetett, hogy Magyarország és Törökország között a kétoldalú kereskedelmi kapcsolat a pandémia alatt nemhogy visszaesett, hanem több mint 30 százalékkal nőtt, megközelítve a négymilliárd dollárt.

Egyúttal felidézte, hogy a válság elején, amikor a védekezés legalapvetőbb eszközei, például maszkok sem álltak rendelkezésre,

Ankara alapanyagot szállított Magyarországra, elősegítve a hazai gyártást.

A gazdasági válsággal kapcsolatban Orbán Viktor közölte: a magyar kormány úgy döntött, hogy beruházásokkal küzdi le a válságot, amihez külföldi beruházók kellenek. Jelezte: óriási sikernek tartja, hogy a világ egyik legnagyobb csomagolóanyag-ipari vállalata minden idők legnagyobb magyar-török beruházását, egy 70 milliárd forint értékű gyárépítést valósít meg Kaposvár mellett.

Elmondta azt is, hogy folytatják a nukleáris energiával történő együttműködést tudományos, kutatási és képzési területen. Jelezte: Magyarország megnövelte a török diákok számára nyújtott ösztöndíjas helyek számát 150-ről 200-ra. Hozzátette: ennek a kontingensnek egy része kifejezetten nukleáris tanulmányokat folytató diákok számára lesz elérhető.

A közmédia kérdésére válaszolva Orbán Viktor elmondta: az üzemanyagárak olyan mértékben nőttek meg és úgy húzzák magukkal az inflációt, hogy a kormánynak itt lépéseket kellett tennie. Úgy döntöttek, hogy 480 forinton a benzint és a dízel üzemanyagot is maximálják. Olcsóbb lehet, drágább nem.

Három hónapra hoztuk ezt a döntést, február végén fogjuk újra értékelni a helyzetet. Ez megterhelő a nagy energiacégeknek, akiknek a profitjuk egy részéről most le kell mondaniuk, de annak érdekében, hogy a magyar gazdaság fejlődhessen és a magyar családok biztonságban legyenek, ezt a lépést meg kellett tenni” – jelentette ki.

Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan a stratégiai tanács ülése előtt közösen ültette el a magyar-török barátság fáját az ankarai elnöki palota kertjében.

A magyar kormány tagjai a megbeszéléséket követően kilenc együttműködésről írták alá egyezményt,

köztük katonai, tudományos, ipari, kulturális, technológiai, turisztikai területen, valamint a sportra és az ifjúsági életre vonatkozóan.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a TRT török állami médiaszolgatóval és az Anadolu török állami hírügynökséggel írt alá megállapodást. A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, hogy hosszú évekre tekint vissza a magyar és a török közmédia együttműködése, ezt szeretnék kibővíteni közös műsorgyártással és a hírügynökségek szélesebb együttműködésével.

A magyar küldöttség a látogatás keretében 101 olyan ókori műtárgyat szolgáltatott vissza Törökországnak, amelyet a magyar hatóságok 2016-ban foglaltak le a magyar határon.

A Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 2013-ban jött létre. Pénteken Orbán Viktor a Türk Nyelvű Államok Tanácsának csúcstalálkozóján tárgyal partnereivel Isztambulban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt