Létrehozva: 2020.04.24.

Orbán Viktor: Egyetlen magyar emberről sem mondunk le

Megkezdődik a védekezés második szakasza, és fokozatosan újraindulhat az élet. A fő cél, hogy az újraindítás időszakban is meg tudjuk védeni a magyar embereket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában.

A védekezés első szakasza a jövő héten lezárul, most megkezdődik a védekezés második szakasza. Szigorú feltételek mellett újraindulhat az élet – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: a mostani helyzetben a kormány felelőssége megteremteni annak esélyét, hogy ne kelljen egyetlen magyar ember életéről se lemondani.

Több országban le kellett mondani egyes emberek életéről, mert nem volt elég ágy és lélegeztetőgép – tette hozzá. Ha nem akarunk bunkerszerűen bezárva élni a vakcina feltalálásig, akkor két lehetőség van: sikerül jól újraindítani az életet, és lehetnek meglepetések. Ha az élet újraindítása esetén elszabadulna a vírus, akkor több tízezer ágy és több ezer lélegeztetőgép kéne - mondta a kormányfő. Azért védekeztünk, hogy legyen elég kapacitás.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy hat hét alatt ingyen megtanulta a válságkezelési fortélyokat. 15 olyan dolgot hozott létre a kabinet az elmúlt hetekben, amire korábban nem volt szükség – tette hozzá. A kormányfő szerint mindezt az ország hat hét alatt megtanulta, ez is mutatja, hogy intelligens ország a miénk.

A miniszterelnök szerint az intelligenciánkat használni kell, és ne legyünk gyávák. Ne jajveszékeljünk, ha olyan történik, amire nem volt példa. Ma már elhiszik a magyarok, hogy meg tudunk küzdeni az egészségügyi és a gazdasági problémákkal. Sokkal többen hiszik azt, hogy sikerülni fog a problémákat megoldani, mint akik szerint nem. Nem rezeltek be a magyarok, amikor beütött a baj.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a vírus a legidősebbekre és a krónikus betegekre a legveszélyesebb, és nem azonos módon és mélységben terjed a vírus Magyarországon, mint más országokban. Éppen ezért más szabályok kellenek a nagyvárosokban, mint a falvakban. A kormányfő szerint most ki lehet kísérletezni, hogyan lehet együtt élni azzal a vírussal, amit nem tudunk legyőzni.

A kormányfő ismét utalt rá, hogy érdemes megnézni az osztrák újraindítási menetrendet, talán egy kicsit gyorsabban haladnak, ezért Magyarország esetében fő az óvatosság.

Orbán Viktor arról is szólt, hogy húsvétkor az önkormányzatok egy-egy hétvégére többletszigorítási lehetőséget kaptak. Ez bevált – tette hozzá. Minden hétvégére alkothatnak speciális szabályt a polgármesterek, de május 4-től inkább általános szabályok jöhetnek.

A gazdaság kérdéseire rátérve Orbán Viktor elmondta: „a munkahelyekre összpontosítok, a vírus a gazdaság több pontját támadja meg, arra kell törekednünk, hogy minél több munkahelyet mentsünk meg, és újakat hozzunk létre”.

A kormányfő arról is beszélt, hogy gyors kilábalásra készül, így amennyi munkahelyet tönkretesz a vírus, annyi munkahely létre fog jönni. A csütörtöki uniós csúcsról azt mondta a miniszterelnök, hogy eddig egyetlen pluszforrást sem kapott az ország, csak gyorsabban lehet lehívni a pénzeket. A kormányfő szerint a legfontosabb dolgokról nem állapodtak meg, de a következő hétéves költségvetést módosítani fogják.

Orbán Viktor közölte, hogy rugalmasabbá teszik az uniós pénzfelhasználást. Számos fontos dologban állapodtak meg, jóval nagyobb költségvetés jön létre a korábbiakhoz képest. Mindenki több pénzt, így Magyarország is többet fizet majd be. A kormányfő értékelése szerint a gazdaság újraindítás ügyében a legfőbb vita arról van, hogy hitelből, vagy pedig egyéb forrásból legyen pluszforrás az unióban a következő években a válságkezelésre.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy két támadás zajlik Magyarország ellen. Az egyik a különféle fővárosokból érkezik, míg a másik Brüsszelből. „A fővárosi vélemények, így a berlini nem érdekel minket, míg Brüsszel egy birodalmi központ. Az utóbbi helyen még mindig sok gond van, de ott is Soros György kezét kell látni a dolgok mögött.” Megszületett a második Soros-terv. Azt írta Soros, hogy az unió nagy összegű kölcsönöket vegyen fel, és folyamatos kamatfizetés legyen ehhez a kölcsönhöz. Ebben a helyzetben kell megvédeni Magyarország érdekeit – mondta a kormányfő.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük