Létrehozva: 2020.06.12.

Orbán Viktor: 2021 is gazdaságvédelmi év lesz

A koronavírus-járvány várható második hulláma és a gazdasági hatások orvoslása miatt 2021 is gazdaságvédelmi év lesz – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Így a jövő évi költségvetésnek is rendelkeznie kell egy járványügyi és egy gazdaságvédelmi alappal – közölte.

Szerző RIPOST

A miniszterelnök arra számít, a következő másfél évben a korábbinál is szorosabb összefüggés lesz a gazdaság állapota és a kormányzati teljesítmény között. „Ha most jól fogjuk csinálni (...), fantasztikus eredményre fogunk jutni” – hangoztatta.

 

A védekezés kulcsa az összefogás

Az önkormányzatok költségvetéséről a kormányfő megjegyezte, mivel 2021 is védekezési év lesz, abban mindenkinek részt kell vennie, „együtt sírunk, együtt nevetünk”, az önkormányzatok is „a nagy magyar élet részei”. A védekezés kulcsa az összefogás – hangoztatta.

Ha valaki elkezd kibújni a védekezésből, és ezt a kormány hagyja, akkor majd mindenki ki akar bújni – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy egyébként az önkormányzatok büdzséje jövőre jelentősen nő, és adóbevételekből is több lesz önkormányzati szinten is. „Tehát semmi ok arra a hangütésre, amit most tapasztalunk” – jelentette ki.

A járványügyi készültséget fenn kell tartani

Az új nemzeti konzultációról szólva Orbán Viktor azt mondta, mivel ősszel a járvány második hullámára számítanak, a következő néhány hónapban olyan egyetértési pontokat kell létrehozni, amelyek a védekezés újabb időszakában a munka pillérei lesznek.

A jelenlegi koronavírus-helyzetet a miniszterelnök úgy értékelte: rendkívüli jogrendre már nincs szükség, de a járványügyi készültséget fenn kell tartani, ami az operatív törzs működésének folytatását, a kórházparancsnoki rendszer fenntartását és a tisztifőorvos jogköreinek megerősítését jelenti. Hozzátette, számos európai országénál sikeresebb volt a magyar védekezés, sőt általában a közép-európai országok rendkívül sikeresen védekeztek. Az állampolgárok fegyelmezettsége, a gyors kormányzati döntések, az eltökélt orvosok, ápolók együtt gyakran többet érnek, mint a pénz – jegyezte meg Orbán Viktor.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az idősebbekről továbbra sem szabad elfeledkezni, mivel a vírus jelen van, és ha felszaporodik, a célpontja újra az idős emberek lesznek. Ezért bizonyos, időseket védő szabályokat fenn kell tartani.

 

Baleknak nem lehet bennünket nézni

Az eddigi gazdaságvédelmi lépésekről szólva a kormányfő közölte: jóval egymillió fölött van azoknak a munkahelyeknek a száma, amelyek kormányzati beavatkozás híján megszűntek volna.

Kitért a hiteltörlesztési moratóriumra, amellyel – mondta – több mint kétezer milliárd forint maradt az embereknél, ráadásul kifejezetten a kevesebb pénzzel rendelkezőknek jelentett segítséget. Megjegyezte: noha a bankok nem hívei a kamatmoratóriumnak, de lehet velük tárgyalni, és sikerült olyan megoldást találni, hogy nekik is „viselhető a dolog”. Hozzáfűzte, hogy a törlesztések felfüggesztése nem eredményez később kamatos kamatot. „Ha van erős kormány, akkor még a világ nagy finánctőkéseivel is (...) értelmes megállapodásokra lehet jutni” – fogalmazott.

Az EU-s helyreállítási koncepciót úgy kommentálta: az teljesen ellentétes a magyar gondolkodással, amely szerint a pénzt először meg kell keresni, utána kell elkölteni. Ha valaki úgy érzi, jól áll, bízik a jövőjében, és vállalja a hitelfelvételt, akkor azt tegye a saját kockázatára, és ne vonjon bele a saját manőverébe másokat, hogy aztán a végén ők fizessék meg az ő rossz döntésének az árát – fejtette ki.

Jelezte ugyanakkor: be kell látnia, valamit tenni kell, mert vannak államok – nem Közép-Európában -, amelyek nagy bajban vannak.

Az EU-ban a közös hitelfelvételt találták ki, amely ellen ő ugyan berzenkedik, de most kivételesen muszáj ezt az eszközt alkalmazni – mondta.

Közölte viszont: ez nem történhet úgy, hogy a pénzt igazságtalanul használják fel, és csak bizonyos országok részesülnek kedvező pénzelosztásban. „A közép-európai országokkal nem lehet kibabrálni, baleknak nem lehet bennünket nézni” – jelentette ki, tisztességes, fair elosztást követelve.

A V4-álláspontról azt mondta: sikerült teljes egyetértésre jutni, tettek is javaslatokat.

Erősödő nép vagyunk, aki társakat keres a sikeres jövőhöz

Közölte: pénteken Budapestre látogat Igor Matovic szlovák miniszterelnök a két ország közötti együttműködés megerősítése céljából. Matovicot a Szlovákiában élő magyarok jó támogatójának, rendes embernek nevezte, akinek „van szíve”.

Arra a kérdésre, hogy köszönetet mond-e majd a szlovák kormányfőnek a Trianon 100. évfordulóján tett bocsánatkéréséért, Orbán Viktor azt válaszolta: „a bocsánatkérés a politikában egy nagyon nehéz dolog, és nem is tartunk erre igényt szerintem”, inkább korrekt viszonyra kell törekedni.

A magyar történelem sem hibátlan, de Trianon példátlan igazságtalanságát semmilyen bocsánatkérés nem fogja orvosolni – fejtette ki, úgy fogalmazva: nem arra törekszik, hogy a múltra vonatkozóan tegyenek egymásnak „sebnyalogatós” kijelentéseket; „nem a múltat kell megváltoztatni, azt nem tudjuk, ezért a múltra vonatkozó megjegyezések szép gesztusok, de nem jön belőlük semmi”.

A jövő az érdekes: „a 20. századot elvesztettük, de a 21. századot a magyarok meg fogják nyerni, egy emelkedő, erősödő és győztes ország vagyunk, és azok is leszünk a következő időszakban” – jelentette ki, hangsúlyozva: egy emelkedő Magyarországot egy emelkedő Közép-Európában képzel el. Ezért a szlovák kormányfő jövőre nézve tett megjegyzéseit tartja értékesnek, amelyek a közös magyar-szlovák sikerekről, összefogásról szólnak.

„Az a mi magyar ügyünk, hogy enyhít-e vagy nem a 100 évvel ezelőtti igazságtalanságon néhány mondat. Az enyémen speciel nem enyhít, nem mondom, hogy nem veszem észre az ilyen mondatokat, de ez nem érdekel. Az érdekel, hogy a szlovák és a magyar nép milyen pontokon működik együtt.” „Egy erősödő nép vagyunk, aki társakat keres a sikeres jövőhöz” - zárta szavait.

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt