Létrehozva: 2020.07.15.

Unokázós csalót fogtak el a debreceni rendőrök

Már nem sikerült átvennie a kicsalt pénzt, a rendőrök elfogták.

Június 25-én ismeretlen számról hívtak egy 70 éves debreceni nőt. A telefonáló közölte vele, hogy a férje közlekedési balesetet okozott és sürgősen pénzre van szüksége a keletkezett kár rendezése.

Az asszony közel hat millió forint készpénzt adott át a lakásához érkező férfinak. Néhány perccel ezután érkezett meg a férj, aki a történteket meghallva azonnal értesítette a rendőrséget. Aznap több bejelentés is érkezett hasonló hívásokról, melyek nem jártak sikerrel.

A bűncselekmények kapcsán a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indítottak büntetőeljárást csalás bűntett, továbbá csalás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 54 éves budapesti férfi, akit 2020. július 13-án Debrecen belvárosában fogtak el. Éppen egy újabb idős emberhez tartott, hogy átvegye a kicsalt pénzt. A nyomozók kihallgatták, beismerő vallomást tett. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a külföldön bujkáló „főnökei” utasításait követte.

Ő volt az, aki az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó és pénzt kicsaló telefonhívások után felkereste a becsapott időseket. A hatóság az eljárás során vizsgálja, hogy a gyanúsított összefüggésbe hozható-e további bűncselekmények elkövetésével.

A gyanúsítottat a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

A hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében a rendőrség alábbiakra hívta fel a figyelmet:

  • Fokozott fenntartással kezeljék a váratlanul jelentkező idegeneket, az olyan telefonhívásokat, amiben valaki arra hivatkozik, hogy hozzátartozójukat baleset, vagy más tragédia érte, bajba került, kárt okozott, és azonnal pénzre van szüksége, hogy a bajból kikerüljön!
  • Ne hajtsák végre a telefonon kapott utasításokat!
  • Ellenőrizzék le a telefonon kapott információt, a balesetről, egyéb káreseményről, bajról szóló hír valóság tartalmát! Hívják fel közvetlen hozzátartozóikat!
  • Bűncselekmény esetén hívják a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es számon!
  • A rendőrség arra kéri az idősek családját, közvetlen ismerőseit, hogy hívják fel rokonuk figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre!
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

    origo.hu

    Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

    borsonline.hu

    Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

    vg.hu

    Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

    ripost.hu

    Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

    mandiner.hu

    A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

    origo.hu

    Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

    ripost.hu

    Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    NÍNÓ

    Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

    NÍNÓ

    Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

    NÍNÓ

    Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

    NÍNÓ

    Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

    NÍNÓ

    Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

    NÍNÓ

    Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

    NÍNÓ

    Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

    NÍNÓ

    Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak