Létrehozva: 2020.04.20.

Tokodi gyilkosság: „Ütésnyomokkal az arcán vitték el a tettest!”

Mentőhelikopter érkezett vasárnap délután Tokodra, azonban nem tudták már megmenteni annak a férfinak az életét, akit felesége szúrt meg.

A helyiek szerint erős alkoholproblémákkal küzdött az a tokodi házaspár, ahol vasárnap késő délután az asszony leszúrta a férjét.

A rendőrséget a nő egyik hozzátartozója értesítette, majd a helyszínre egy mentőhelikopter is érkezett, de a férfi életét már nem tudták megmenteni. A házaspár már több mint egy évtizede együtt élt, de mindkettőjüknek előző kapcsolataikból voltak gyermekeik. „Ez a gyilkosság nem azért történt, mert az agyukra ment a „maradj otthon”. Nem ez volt az első veszekedésük, de sajnos ez lett az utolsó. Roppant szegényesen, de sajnos annál nagyobb ivászatban éltek, ami ide vezetett. Én úgy tudom egyébként, hogy a tettes arcán ütésnyomok látszódtak, amikor elvitte a rendőrség...” – mondta a Ripost-nak egy helyi.

Fotó: Police.hu

Ez azt is jelentheti akár, hogy a nő önvédelemből szúrt, talán nem is gyilkosságra szánta el magát, csupán védekezett. Az 54 éves nő ellen a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak