Létrehozva: 2022.01.05.

Tapolcai baleset: Már kiválasztották Melani koporsóját, amikor kiderült, hogy még él

Összetévesztették az azonosítás során a tapolcai vonatbaleset egyetlen túlélőjét és egyik áldozatát. Az egyenruhások újév napján arról értesítették Sz. Melani szüleit, hogy gyermekük meghalt, miközben Gy. Dóra családjának azt mondták, hogy 17 éves leányukat kórházba szállították. A szörnyű tévedésre csak hétfő éjjel derült fény.

Négyen vesztették életüket a szilveszteri bulit követő tapolcai balesetben. Egy autóban öten utaztak, a jármű vezetője pedig ráhajtott a sínekre egy vasúti átkelőben. A balesetet egyedül egy lány élte túl, őt a szombathelyi kórházba szállították.

Az ütközésben összeroncsolódott személyautó (Fotó: MTI / Varga György)

Két gyermeküket veszítették el

Az áldozatok azonosítása gyorsan lezajlott, ám az egyik elhunytat összetévesztették az életéért küzdő túlélő lánnyal. Az egyenruhások egyenként értesítették a hozzátartozókat, így az autót vezető Gy. Zoltán szeretteivel is közölték, hogy a fiuk soha többé nem megy haza, ám a testvérét, Dórát a kórházban kezelik. A járványhelyzet miatt a szülők nem mehettek be a gyógyintézménybe, pedig a látogatás során nyilvánvalóan azonnal rájöttek volna, hogy nem Dóri fekszik a betegágyon, vagyis két gyermeküket veszítették el.

Zsákban kapták meg a ruháit

Melani családja mindeközben elkezdte az életvidám, mindig mosolygós lányt gyászolni. A Bors megtudta: már a koporsó kiválasztására készültek. Még a rendőrségre is bementek, hogy a halott lány ruháit átvegyék. Azokat egy zsákban kapták meg, de érthető módon nem kívánták megnézni.

Melani édesapja és édesanyja évekkel korábban elváltak. Mónika, az anya az új párjával szeretett volna a halottasházba menni, hogy elbúcsúzhassanak Melanitól, de az egyenruhások erről lebeszélték őket.

Fotó: Bors

Átcsúszott Dóri igazolványa

A Bors megbízható forrásból származó információi szerint a tévedés azzal magyarázható, hogy valahogy a hátul, középen ülő Melani lábaihoz került Dóri igazolványa.

Hétfőn jöttek rá a hibára a rendőrök, ezért éjszaka felkeresték Melani édesanyját, hogy megmondják neki: a lánya életben van. Erről Mónika a Facebookon írt.

„A felfoghatatlan tragédia után a gyász közben, tegnap rendőrnyomozók kerestek meg, és közölték, hogy az azonosításkor tévedés történt, és nem az én gyermekem halt meg. Felfoghatatlan és döbbenetes, amit érzek.”

Az anya végül bemehetett a kórházba, ahol természetesen azonnal felismerte a lányát. Melani arca nem sérült különösebben, ráadásul a kezén még mindig látható egy néhány héttel ezelőtti sérülése, amit egy törött üvegtől szerzett. Melani egyébként köldökpiercinget is visel, miközben Dóri nem hordott ilyen ékszert.

A rendőrség kiadott egy közleményt: szerintük a tévedés a média munkatársai számlájára lenne írható...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő