NÍNÓ

Rettenetes, mit követett el családja ellen a Harmat utcai gyilkos

A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a decemberi kőbányai Harmat utcai gyilkosság nyomozását.
  • Szerző: Ripost

Emberölés mellett gyermekpornográfiával és 13 éves féltestvére megerőszakolásával is vádolják a 22 éves férfit – jelentette be Gál Sándor rendőr alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője szerdán.

Ismertetése szerint K. Dániel december 30-án késő délután csöngetett be a vele egy lépcsőházban élő 42 éves nőhöz, majd három gyermeke szeme láttára machetával, bozótvágó késsel bántalmazta, összeszurkálta őt. Az asszony a kórházban belehalt sérüléseibe.

A más erőszakos bűncselekmény és garázdaság miatt már ismert, próbaidőn lévő férfit 24 órán belül elfogták a rendőrök. Az igazságügyi elmeorvos szerint a férfi nem szenved kóros elmeállapotban, így büntethető.

A BRFK szerdán a nyomozati iratokat vádemelési előterjesztéssel megküldte a Fővárosi Főügyészségre – közölte Gál Sándor rendőr alezredes

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?