RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, hol kérte meg párja kezét a tűzoltó

Nem hiszed el, hol kérte meg párja kezét a tűzoltó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 27. 11:20

Kedden délelőtt még egy erdőkertesi házból menekítettek ki két szén-monoxid-mérgezést szenvedett embert a gödöllői tűzoltók, majd, hogy jól folytatódjon a nap, egyik társuk eljegyzésére voltak hivatalosak.

Szenteste napján összesen 245 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, 36 tűzesetnél kellett beavatkozniuk, és 160 műszaki mentést hajtottak végre a tűzoltók. Ezek közül csak egy volt halálos kimenetelű. „December 24-én kora este Kiskunfélegyházán, a Csáky utcában egy családi ház egyik szobájában keletkezett tűz. A tűzhöz a kiskunfélegyházi tűzoltókat riasztották, akik hamar meg is fékezték a lángokat. Az eset során egy ember olyan komoly füstmérgezést szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni” – mondta a Ripost-nak Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelem sajtószóvivője.

December 24-én 5 embert szállítottak kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával: hármat a Pest megyei Erdőkertes Vácegresi utcájának egyik családi házából, kettőt pedig Budapest VIII. kerületében, a Népszínház utca egyik társasházi lakásából.

Csütörtök délelőtt Pásztón ütött ki tűz egy családi házban, aminek tetőszerkezete égett, szerencsére ott sem történt személyi sérülés.

Sajnos a karácsony előtt egy tragikus haláleset is történt: egy orosz zongoraművésznő és párja egy budapesti, XIII. kerületi hostelben szenvedtek szénmonoxid-mérgezést, a művésznő életét vesztette, párját a Péterfy utcai kórházba szállították súlyos állapotban.

Fotó: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Erdőkertesre egyébként a gödöllői tűzoltók vonultak ki, akiknek munka után egy nagyon kellemes élményben lehetett részük: egyik társuk, István ugyanis a tűzoltólaktanyát választotta eljegyzése helyszínéül, így részt vehettek egy igazi, karácsonyi lánykérésen is.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.