Létrehozva: 2021.02.07.

Elfogták a rendőrök a magyar álorvost, pénzért ígért vakcinát az időseknek – Videó

A férfi és a segítője a koronavírus elleni oltásra hivatkozva csaptak be egy idős asszonyt és annak a lányát Tápiószőlősön.

Egy 33 éves férfi 2021. január 31-én délután fehér nadrágot, fehér pulóvert, szemüveget öltött, jegyzetfüzetet vett magához és beült társa mellé a kocsiba. Úti céljuk egy 79 éves asszony és gondnokság alatt álló lánya volt, akiktől a páros női tagja már többször kért kölcsön. Nem akart lebukni, ezért szervezte be a számukra ismeretlen férfit az akcióhoz. A háztól kissé távolabb megálltak a kocsival, a nő maradt, a férfi pedig doktorként bemutatkozva bebocsátást nyert a házba – közölte a Police.hu.

Ezek után a férfi előadta, hogy a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, sőt, ha nem oltatják be magukat, büntetést is kaphatnak. A két megriadt nő átadott 40 ezer forintot, a „doktor” szerint ugyanis személyenként 20.000 forinttal rendezni lehet a helyzetet és így, hogy fizettek, még betegszállítást is intéz nekik. Hogy még hihetőbbnek tűnjön, jegyzetfüzetéből kitépett lapon rögzítette a befizetést, majd távozott.

Fotó: Metropol

A nő tagadta, de a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését

Amikor a rendőrség tudomására jutott a cselekmény, a helyi és a szomszédos újszilvási körzeti megbízottak egészítették ki – személyismeretüknek köszönhetően – a ceglédi nyomozók információit. A tettesi kört addig szűkítették, míg 2021. február 3-án előállították a páros mindkét tagját. A lakásukon tartott kutatások alkalmával mobiltelefonokat foglaltak le, de begyűjtötték a „bejátszáshoz” használt felszerelést is. A 38 éves nő tagadta, a 33 éves férfi részletes vallomást téve beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 38 éves nő és a 33 éves férfi ellen a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben