Létrehozva: 2020.02.16.

Két kislányt gázolt halálra Kecskemétnél a vonat

Vonattal ütközött egy személygépkocsi egy kecskeméti vasúti átkelőhelynél vasárnap. Az autó hátsó ülésén egy 8 és egy 11 éves kislány utazott, azonnal meghaltak.

Kecskeméten, a Barka utcában egy autó és egy vonat eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött.

Fotó: Farkas Zsolt / Ceglédi Panoráma

A balesetben az autó két utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették. A sofőr viszont életben maradt.

Kecskemét, 2020. február 16.
Vonattal ütközött személygépkocsi kettészakadt maradványai egy kecskeméti vasúti átkelõhelynél 2020. február 16-án. Az autó két utasa a helyszínen életét vesztette.
MTI/Donka Ferenc

Egy közelben lakó hölgy a Ripostnak elmondta: épp reggeliztek, amikor hallották, hogy a vonat dudál, és rögtön utána egy hatalmas csattanást. Egy kétségbeesett asszony állt a roncsok mellett: és azt kiabálta: „Lányaim, lányaim!”

Az autót a 62 éves nagymama vezette, a hátsó ülésen pedig az unokái, egy 8 és egy 11 éves kislány utaztak. A kislányok szülei is a helyszínen voltak, teljesen összeomlottak. A gyerekek az édesapjuknál töltötték a hétvégét, a nagymama vitte haza őket.

Az asszonyt a kecskeméti kórház traumatológiáján kezelik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi