Létrehozva: 2019.11.05.

Furcsa dolgot vettek észre a sándorfalvi pályaudvaron, elloptak egy buszt

A buszt néhány fiatal nő vitte el részegen, most a gyerekkorú elkövető kivételével vádat emeltek ellenük.

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három fiatal nővel szemben, akik idén áprilisban a sándorfalvi buszpályaudvaron kinyitottak, majd beindítottak egy buszt és azzal ittasan Szegedre vezettek – írja az ügyészség a honlapján.

A vádlottak közül ketten a busztársaságnál dolgoztak takarítóként és ismerték a buszok kulcs nélküli kinyitásának technikáját. Kiegészülve egy fiatalkorú és egy gyermekkorú lánnyal április 5. napjáról 6. napjára virradóra Sándorfalva központjában a játszótéren beszélgettek és italoztak, majd a buszpályaudvarra mentek. Valamikor éjjel 2 óra körül a mintegy 55 millió forint értékű buszt kinyitották, majd mind a négyen a buszba beszálltak és mivel fáztak beindították, hogy fűteni tudjanak. Az utastérben tovább beszélgettek és italoztak, majd egyikük a járművet vezetve tett néhány kört az állomáson, illetőleg a környékbeli tanyák között a dűlőutakon.

Miután a buszpályaudvarra visszaértek, elhatározták, hogy egy éjjel-nappal nyitva tartó dohányboltba indulnak Szegedre, valamint egy, a sándorfalvi buszpályaudvaron hajnalban műszakot kezdő sofőr ismerősüket is meg akarták lepni azzal, hogy elmennek érte. A vádlottak 4 óra körül érkeztek vissza Sándorfalvára, útközben Szegeden is, illetőleg Sándorfalván is két-két közlekedési jelzőtáblát döntöttek ki, amivel a buszban mintegy 600 ezer forint kárt okoztak.

A Szegedi Járási Ügyészség a fiatalkorú vádlottat és két, a busztársaságnál dolgozó fiatal felnőtt társát jármű önkényes elvételével, míg a buszt vezető nőt ittas vezetéssel is vádolja. A gyermekkorú társukkal szemben a rendőrség az eljárást megszüntette. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Végleg összeveszett az Omega két zenésze

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben

NÍNÓ

Tragédia: nem tudták megmenteni a gyalogost, miután nekicsapódott egy autó