RETRO RÁDIÓ

Élete árán mentette meg fiát a tóba veszett apa

Élete árán mentette meg fiát a tóba veszett apa
Létrehozva2020. 07. 02. 05:30

Élete árán mentette meg a fulladástól tízéves nevelt fia, Janika életét Sz. Károly. A férfi és a kisfiú a mikei tóba borultak egy csónakból, a férfi pedig utolsó erejével is a hátán tartotta az úszni nem tudó fiút. 

Elhagyatottan lebeg a lápos, iszapos víz felszínén az a bádogcsónak, amelyből kedden este borult a mikei tóba Sz. Károly és tízéves nevelt fia, Janika. Károly és Janika csak esti csónakázásra vágyott a Somogy megyei vízen. Tiltott területen jártak, és eddig nem tisztázott, hogy miként, de mindketten a vízbe estek.

A kisfiú nem tudott úszni, így nevelőapja a hátára véve próbálta a felszínen tartani a gyermeket. Janikát végül egy rendőr kimentette, Károly azonban elmerült a tóban.

Tilosban jártak

A tóra Janika szeretett volna kimenni, ő beszélte rá nevelőapját, hogy üljenek be a csónakba.

– Nagyon kérlelte Janikám a páromat, így hát kivitte a kisfiamat a tóra. Kiengedtem őket, mert csendes idő volt. Karcsi sajátjaként szerette Janikámat, a kisfiam is szerette a nevelőpapáját, így aztán semmi félsz nem volt bennem – mondta a Borsnak könnyes arccal Károly felesége, Janika édesanyja, Andrea. – A fiam valóban nem tud úszni, de a párom kiválóan, többször is átúszta a tavat. Egyszerűen nem értjük, mi történhetett

– tárta szét zokogva a kezét az asszony.

A család egyelőre nem tudja, hogyan történhetett a tragédia. Tény, hogy a vízen sem horgászni, sem csónakázni, sem úszni nem szabad, Károlyék pedig a halőrök csónakjával mentek ki a sekély tóra:

– Nem tagadom, tudtuk, hogy tilosban járnak, és nem szabad a tóra menni, de inkább életem végéig fizetném a büntetést, mint hogy ezt a fájdalmat érezzem, amit most – szögezte le Andrea.

Rendőr emelte ki

A halőrök riasztották a zsarukat. Egy hős kadarkúti rendőr azonnal a vízbe vetette magát, és kimentette a kisfiút, de Károly addigra elmerült. Testét később búvárok találták meg.

– Annak a rendőrnek, aki kihozta a fiamat, örökké hálás leszek – mondja sírástól elcsukló hangon Andrea.

A család az éjszaka közepén kapta a hírt a tragédiáról, akkor még azt hitték, hogy Janika fulladt meg.

– Úgy mondták: a kisfiam a tóba veszett. Minden vér kiszaladt az arcomból, azonnal odarohantunk – mondta Janika vérszerinti apukája, aki most volt párja és kisfia mellett áll a gyászban. Mire kiértek, a kisfiú már a mentőben ült. Károly élettelen testét a búvárok a partra fektették. Andrea összeomlott, amikor meglátta kedvese élettelen testét.

– Mellé feküdtem, és még utoljára megsimogattam a férjem arcát. Ma reggel pedig össze kellett szedegetnem a holmijait a partról – csuklott el Andrea hangja, aki a tragédia óta sem aludni, sem enni nem tud:

– A kisfiam él, de elvesztettem a párom, fel lehet ezt dolgozni? Ha nem lennének a gyerekeim, akikért érdemes élnem és tartanom magam, már nem is élnék. Janikámért különösen aggódom, mert tudom, hogy bár elképesztően erős gyermek, de szörnyű trauma érte. Biztos, hogy pszichológushoz fordulunk – mondta az anya. Jani fizikailag épségben úszta meg a történteket.

– Már jól vagyok – mondta a kisfiú a Borsnak, akit anyukája szinte el sem enged azóta az öleléséből. – De szörnyű volt átélni – tette hozzá.

– Tudom, hogy tilosban járt a párom, de ennek ellenére a szemünkben örökre egy hős marad, aki megmentette a kisfiam életét – szögezte le Andrea. B. B.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.