NÍNÓ

Elárulta a rendőrség: ezzel a mondattal csaltak ki pénz áldozataiktól a bűnözők

Csúnyán kihasználták áldozataik alaptalan örömét.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Egy ismeretlen hang 2020 decemberében hívta fel első áldozatát, akinek azt hazudta, hogy autót nyert egy nyereménysorsoláson. A hívó elmondta, hogy az autó átvétele előtt a közjegyzői díjat és a szállítási költséget át kell vállalnia a nyertesnek. A sértett örömében át is utalt több mint kétszázezer forintot a megadott bankszámlára, azonban hiába várta az autót, az nem érkezett meg.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói csalás gyanúja miatt indítottak eljárást. Kiderítették, hogy még két esetben hitették el az elkövetők a kiszemelt emberekkel, hogy nyertek. A három telefonhívással több mint ötszázezer forintot sikerült kicsalniuk.

A nyomozás során azonosították a 46 éves Sz. Gyulát, aki a rendelkezésre álló adatok szerint a csaló hívásokat kezdeményezte, és annak három társát, akik a bankszámlanyitásban, a híváshoz használt telefonkártyák vásárlásában és a megszerzett összegek tisztára mosásában vettek részt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói Sz. Gyulát háromrendbeli csalás vétsége, a 31 éves Cs. Mónikát kétrendbeli pénzmosás bűntette, a 20 éves R. Kálmánt egyrendbeli csalás vétsége, a 31 éves Cs. Bélát kétrendbeli csalás vétsége miatt kihallgatták, majd a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére – írja honlapján a rendőrség. ​

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?