Létrehozva: 2018.02.08.

Általános iskolás lányokat fogdostak egy fürdőben afgán migránsok

Német lapértesülések szerint a két barátnõt sokkolta az eset. A rendõrség még a helyszínen el tudta fogni a három afgán származású gyanúsítottat.

A múlt hétvégén két - 12 és 14 éves – barátnő úgy döntött, hogy elmennek a bajorországi Kitzingenben található fürdőbe szórakozni. A lányokkal nem voltak felnőtt kísérők. Senki sem gondolta, hogy erre szükség lenne, mivel már többször jártak ott, és soha semmi rendkívüli nem történt.

Most azonban hirtelen három férfi vette őket körül, és fogdosni kezdték őket.

A lányokat sokkolta a történet, ám volt annyi lélekjelenlétük, hogy a többi fürdővendéghez forduljanak segítségért. A vendégek szóltak az úszómesternek, aki aztán azonnal értesítette a rendőrséget - írja a tag24.de.

A kiérkező egyenruhások még a helyszínen őrizetbe tudták venni a három gyanúsítottat. A rendőrség közleményéből kiderül, hogy a 17, 18 és 20 éves férfiak mindegyike afgán bevándorló.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő