Létrehozva: 2016.03.18.

Akciófilm Balatonfüreden! Több rendőrautóval üldözték a drogos férfit

Öt rendõrautó sérült meg a több órás hajsza során, valamint egy rendõr is könnyebb sérüléseket szenvedett.

Csütörtök hajnalban a balatonfüredi benzinkúton szerettek volna a rendőrök igazoltatni egy férfit, aki miután észrevette, hogy közelednek felé az egyenruhások, elszáguldott autójával. Hamarosan mégis visszafordult, és ekkor sikerült a rendőröknek megállítani - először.

Hiába érkezett ugyanis ekkorra még egy rendőrautó erősítésképpen,

a  férfi behúzott egyet az egyik járőrnek, majd két rendőrautó közül kitörve megint elhajtott.

Végül öt rendőrautóval üldözték, ő azonban lakott területen belül is 140-150 km/h-s sebességgel száguldott. Végül Veszprém határában, a külső körgyűrűnél sikerült megállítaniuk.

Az omegahirek.hu úgy tudja, a férfi vérében tudatmódosító szereket találtak, és egyébként is gyógyszeres kezelés áll. Többször adódott már vele probléma, egészségügyi állapota miatt azonban nem büntethető. A rendőrök egyelőre őrizetbe vették. Az üldözés során egy rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett, és öt rendőrautóban keletkezett kár.

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott