Létrehozva: 2020.07.01.

Nagy bajt hozott Pikó a józsefvárosiakra, veszélyben a közétkeztetés

A Napi.hu értesülései szerint mára közétkeztetési szolgáltató nélkül maradt Budapest VIII. kerülete. Az ideiglenesen megbízott Eurest Kft. ugyanis nem főz tovább.

Ahogy korábban a Ripost is megírta, ötvenmillió forint bírságot szabott ki a józsefvárosi önkormányzatra a Közbeszerzési Hatóság, mert többszörösen jogsértőnek találta azt a szerződést, amelyet Pikó András helyi polgármester (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP), a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva, közétkeztetési szolgáltatás ellátására kötött egy céggel.

A közétkeztető Eurestnek pedig 5 millió forintot kell 15 napon belül befizetni az államkincstárba.

„Nem értünk egyet a Közbeszerzési Döntőbizottság Eurest Kft.-re vonatkozó döntésével, ezzel együtt a határozatban foglaltakat végrehajtjuk, a bírságot megfizetjük. Mivel a döntőbizottság megállapította az önkormányzat és az Eurest között létrejött Közétkeztetési feladatok átmeneti időszakra történő ellátása tárgyú szolgáltatási szerződés semmisségét, így érvényes és hatályos szerződéssel nem rendelkezünk” – írta ma Nyerges János a Napi.hu-nak.

A lap úgy tudja: jelenleg nincs olyan szolgáltató, aki szolgáltasson, és egy bölcsőde saját konyhájából akarják megoldani a kerületi közétkeztetést, ami nem arra van kitalálva. Így a rászorulók több fogás helyett egytálételt kapnak. Felmerült az is, hogy konzerveket halmozzanak fel a rendkívüli helyzetben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút