POLITIK

Müller Cecília ellenőrizte a Pesti úti idősotthont, azonnali döntést hozott

Müller Cecília országos tisztifőorvos személyesen ment ki ellenőrzést tartani a Pesti úti idősotthonba a tömeges koronavírus-fertőzések miatt, és nem mindent talált rendben
  • Szerző:

Müller Cecília, tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön bejelentette, immár több mint százan megfertőződtek és öten meghaltak a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában. A tisztifőorvos emlékeztetett arra: napok óta arra hívja fel a figyelmet, hogy a fenntartók felelősek az intézményekben a járvány továbbterjedésének meggátolásáért.

Elmondta azt is, a Pesti úti idősotthonon kívül a Rózsa utcai intézményben vannak még fertőzöttek, számuk egyelőre nem éri el a tízet. Ezen kívül egy-egy eset fordult elő más ilyen típusú intézményben, de ezek nem jelentenek járványos mérteket.

Fotó: Magyar Nemzet

Azonnal lépett a tisztifőorvos

Jelezte: személyesen fogja felkeresni a Pesti úti idősek otthonát, ahol a járványügyi intézkedések folyamatosak.

Ezt ma délután meg is tette, bejárta a teljes épületet, végignézett minden helyiséget, konyhát, mosdókat, szobákat.

Beszélt az intézményigazgatóval, kifaggatta, hogy a személyzet rendelkezik-e megfelelő oktatása, ellenőrzik a fertőtlenítéssel, tisztítással kapcsolatos intézkedéseket. Az ellenőrzés közben befutott a területért felelős Gy. Németh Erzsébet, DK-s főpolgármester-helyettes is, akit szintén a szabályok szigorú ellenőrzésére szólítottak fel.
Sajtóértesülések szerint Müller Cecília és munkatársai nem találtak mindent megnyugtatónak az intézményben.
Úgy tudjuk a tisztifőorvos kérte az intézmény vezetését, hogy gondoskodjon a folyamatos orvosi ellátásról, ugyanis arról értesült korábban, hogy nem biztosított a folyamatos orvosi jelenlét az intézményben.

Müller Cecília Fotó: NNK

Ezután a mentőszolgálat dolgozói végigjárják a szobákat és állapotuk szerint besorolták a fertőzötteket. Végül az a döntés született, hogy a megfelelő ellátás érdekében mindenkit bevisznek a kórházba a fertőzöttek közül. Az intézményben jelenleg is 220 minta vizsgálata zajlik.

Fotó: NNK

Mindeközben a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István kijelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat, azaz a Karácsony Gergelyék által fenntartott Pesti úti Idősek Otthona gócponttá vált a koronavírus-járványban. Mostanra azt is tudják, hogy a fenntartó számos olyan hibát vétett, ami egyértelműen hozzájárulhatott ehhez – fűzte hozzá.

A kereszténydemokrata politikus kifejtette: a Pesti úti Idősek Otthonába nem érkeztek meg időben a védőfelszerelések, és így nem tudták megvédeni az ott dolgozókat, akik most szintén fertőzötté váltak. Hollik István kitért arra is: azt követelik, induljon nagyon szigorú hatósági vizsgálat, amelyben megvizsgálják a Fővárosi Önkormányzat mint fenntartó felelősségét ebben az ügyben.

 

Alapos a gyanú – az igazolt fertőzöttek magas száma és az elmaradt védekezési intézkedések miatt -, hogy a fenntartó felelőssége megállapítható. Ehhez azonban szigorú vizsgálat kell – jelentette ki a kommunikációs igazgató. Hollik István reményének adott hangot, hogy ez a szigorú vizsgálat segíteni fog abban is, hogy az idősotthonban lévő, de még nem fertőzött időseket meg lehessen védeni.

A kormánypártok azt szeretnék, ha a hatóságok a vizsgálatot minél hamarabb lefolytatnák- mondta, hangsúlyozva: ebben biztos, hogy szerepe lesz a Fővárosi Védelmi Bizottságnak, amely az elmaradt védőfelszereléseket az idősek otthonának biztosította. Emellett minden járványügyi hatóságnak fel kell lépnie, mert az látszik, hogy ez az az idősotthon, ahol elsőként gócpont alakult ki, és lényegesen magasabb a fertőzöttek száma, mint bárhol máshol.

A kommunikációs igazgató szerint számos kérdés nyitott, többek között az is, hogy a fenntartó megtett-e mindent annak érdekében, hogy a hatóságok egyébként időben, minden intézményhez eljuttatott utasításait betartsák az idősotthonban. Ezekre kell a hatósági vizsgálatoknak választ adniuk, és arra, van-e, volt-e felelőssége az ügyben a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzatnak – mondta Hollik István.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?