Létrehozva: 2021.06.24.

5 projekt, amit polgármesterként sikeresen elk*rt Márki-Zay Péter

Három éve „uralkodik” Hódmezővásárhelyen az ellenzék egyik bizarr kulcsfigurája, Márki-Zay Péter, aki olyan, mint Budapesten Karácsony Gergely: a polgármesterkedés helyett állandóan csak különböző kampányokkal foglalkozik, és miniszterelnök akar lenni. Eközben a várost magára hagyja, nem tudja irányítani, sorra bukja a sok százmilliós, milliárdos pályázatokat.

Márki-Zay Péter folyamatosan politikai háborúkat vív ahelyett, hogy vezetné a városát. Februárban volt három éve, hogy először megválasztották polgármesternek Hódmezővásárhelyen, miután elődje váratlanul elhunyt. Mivel egy évvel voltunk a „rendes” helyhatósági választások előtt, az az év kampányolással, helyi háborúzgatással telt. 2019-ben aztán újra megválasztották 5 évre – de Márki-Zay nem nyugodott meg, azóta is csak kampányol polgármesterkedés helyett: most éppen miniszterelnök akar lenni, ellenzéki riválisaival hadakozik, és a pesti tévéstúdiókat járja a kampányában – eközben Hódmezővásárhely magára maradt… A polgármester 3 éve kampányüzemmódban ragadt. Olyannyira, hogy a helyi Promenad.hu portál gyűjtése szerint csúcstartó, hazánknak ugyanis nem volt még egy olyan polgármestere, akit ennyiszer ítélt volna el a bíróság. No de Márki-Zay Péter mit tud – vagy éppen nem – felmutatni, ha a „kormányzóképességéről” beszélünk? Nézzünk körül Hódmezővásárhelyen, mindjárt kiderül! Ezt gyűjtöttük most csokorba – a teljesség igénye nélkül, csak a legjelentősebbeket kiemelve….

Márki-Zay Péter
Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Amit sikeresen elk*rt:

1. Elbukta elődje projektjét: nem lesz többmilliárdos új könyvtár

Márki-Zay Péter elődje, Almási István egykori polgármester még halála előtt egyezett meg Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy a Modern Városok Program keretében a kormány milliárdokkal támogatja Vásárhelyt.

Fotó: Promenad.hu

Ennek a keretében épült volna a városközpontban egy új, modern tudásközpont, ötmilliárd forintból. Márki-Zay Péter azonban nem volt elégedett a tervekben szereplő helyszínnel, újat akart keresni, majd több is szóba jött, ezekhez azonban mindig újabb és újabb tervet kellett készíteni. A kormány ehhez több mint 2 és fél éven át alkalmazkodott, majd tavaly júliusban bejelentették: nem mennek bele az újabb támogatásmódosításba, és kérték a megadott támogatás visszafizetését. Márki-Zay Péter azonban mindezt sikerként könyvelte el: a 2019-es választási kampányban úgy fogalmazott: „sikerült megakadályozni ezt az építkezést”, mert szerinte elrondította volna a könyvtár épülete a teret.

2. Elbukták a Bethlen gimi felújítását

Márki-Zay Péter elbukta a Bethlen Gábor Református Gimnázium nagyszabású felújítására kapott támogatást is, szintén a határidők többszörös kitolása miatt, a városvezetés a pályázat előkészítési fázisát sem tudta lezárni 3 év alatt – írja a helyi sajtó. A gimnázium felújítására mintegy 6 milliárd forintot adott volna az állam, szintén a Modern Városok Program keretén belül.

3. A Németh László gimi sem újul meg

A Bethlen Gábor Gimnáziummal párhuzamosan a város másik, nagynevű oktatási intézménye, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola felújítása sem történhet meg – legalábbis állami támogatásból nem. Ennek oka ugyanaz: a Márki-Zay Péter irányította városvezetés nem tudott haladni a pályázattal, ezért az 1 milliárd forintos támogatást visszavonták.

Fotó: Promenad.hu

Mindkét intézmény esetében a promenad.hu szerint a 2017-ben kiadott támogatói okirat módosítását összesen háromszor kérte a vásárhelyi önkormányzat, a legutolsó határidő 2021. március volt, de a kért előrehaladást nem sikerült teljesíteniük.

4. A szennyvíztelepet sem modernizálják

Szintén az előző városvezetés nyert még meg 3,8 milliárd forintot a helyi szennyvíztelep fejlesztésére 2017-ben. Ez év végén hunyt el Almási István polgármester, majd 2018 februárjától Márki-Zay Péter vette át a helyét. (Azt is érdemes tudni, hogy azóta szinte a teljes képviselő-testület és a polgármesteri hivatal dolgozói is lecserélődtek.)

Fotó: Promenad.hu

A beruházás azonban nem haladt előre, így a költségek jelentősen megdrágultak, így már nem futná a korábban elnyert 3,8 milliárd forint a modernizálást. Márki-Zay Péter és a többségében ellenzéki tagokból álló testület úgy döntött: lemondanak a fejlesztésről.

5. A kórház fejlesztését meg akarta „hekkelni”

A hódmezővásárhelyi kórház nemrég megnyert egy határon átnyúló, 3 milliárd forintos pályázatot – az önkormányzat segítsége nélkül –, amelyből két új szintet is felépítenek a járóbeteg-szakrendelő épületére. Ehhez volt szükség az épület mellett lévő utcában egy daru felállítására, amiért Márki-Zay Péter mintegy 140 millió forintos területhasználati díjat akart kérni, ám ez az összeg nem állt rendelkezésre az elnyert pályázattal.

Fotó: Promenad.hu

A polgármester sokáig kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig nekik kell az a pénz, végül mégis elállt tőle, és megelégszik 300 ezer forinttal...

Egyéb érdekes tények Márki-Zay Péterről

Szerinte belefér a nevelésbe a gyerekek testi fenyítése, persze nyitott tenyérrel, hogy ne maradjon nyoma... Szerinte nincs azzal gond, ha a sógora nyer meg egy kiírt helyi, önkormányzati pályázatot. Főként civilek perelik, akiket feltehetően politikai okokból sározott be. Három éven át próbálta bizonyítani, hogy korrupt volt az előző, fideszes városvezetés, de a hatóságok nem találtak bűncselekményre utaló bizonyítékokat. Felesége otthonszüléseket vezetve belekeveredett egy kisbaba halálának okát vizsgáló perbe, a szülők őt hibáztatják. Folyamatosan szidja azt a kormányt, amelyik most adott a városnak 600 millió forintos működési támogatást. Kollégái egymás után fordítanak neki hátat: az elmúlt 3 évben már többen távoztak a városházáról. Egyik kollégáját – a lakás- és helyiséggazdálkodási csoport vezetőjét – egy posta kirablása miatt kapták el.

Márki-Zay Péter további öt megdöbbentő intézkedéséről a Ripost7 június 22-én megjelent számában olvashatsz. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt