RETRO RÁDIÓ

Már több, mint 200 ezren tiltakoznak Londonban a köpködős gyilkos ellen

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 05. 17. 08:51

Több, mint 200 ezer aláírás gyűlt össze a brit fővárosban egy különös tragédia kivizsgálását követelve. Néhány hete elhunyt egy a Victoria pályaudvaron szolgálatot teljesítő asszony, akit leköpött egy fertőzött férfi.

Úgy tűnik,hogy végre a tettes nyomára bukkantak, miután végre gondosan átnézték a rendelkezésre álló belső videófelvételeket. A tettes ezek szerint egy jól öltözött, öltönyös középkorú férfi volt.

Az eset Londonban történt a Victoria pályaudvaron, március 22-én. A fertőzött férfi minden további nélkül leköpött két női vasúti alkalmazottat.

Az egyik asszony kevesebb, mint 2 hét alatt annyira rossz állapotban került kórházba, hogy azonnal lélegeztető gépre kellett tenni. Ezután viszont 3 nappal váratlanul elhunyt.

A vasutasok szakszervezete Nagy-Britanniában külön közleményt adott ki a tragédiával kapcsolatban, azt sürgetve, hogy a frontvonalban dolgozó, az utasokkal közvetlenül érintkező vasúti alkalmazottak kapjanak ugyanolyan védőfelszerelést, mint a kórházi dolgozók. Ezután gyűlt össze az eset kivizsgálását követelő több mint 200 ezer aláírás. Csak ezután kezdték a nyomozó hatóságok komolyan venni az ügyet, csak ezután nézték át gondosan a belső videófelvételeket.

A Brit Közlekedési Rendőrség ezután elfogató parancsot adott ki a két vasúti alkalmazottat megfertőző, őket leköpő férfi ellen, akit azonban mindmáig nem találtak meg. Most, hogy előkerültek a belső videófelvétel arról, amint a jól szituált férfi jegyet vesz a pénztárnál megnőttek az esélyei annak, hogy megtalálják.

Az ügy a politika legfelsőbb szintjéig is eljutott, a brit miniszterelnök szóvivője külön megemlékezett a tragédiáról és elfogadhatatlannak, tűrhetetlennek nevezte a történteket, ami mögött akár rasszista indítékok is állhatnak.

Az ügynek egyre nagyobb a visszhangja, most már a leköpött vasúti alkalmazott főnökének felelősségre vonását is követelik, ő ugyanis nem hívott rendőrt az inzultus után. Azt mondják, ha azonnal értesíti a hatóságokat nagyobb esély lett volna a tettes elfogására.

Az áldozat, a kongói származású Belly Mujinga férje Lusamba Gode Katalay így idézte fel a történteket.

„A férfi a pályaudvaron odalépett a feleségemhez és a kolléganőjéhez. Azt kérdezte, hogy mit keresnek a Victoria pályaudvaron. Miután megmondták neki, hogy itt dolgoznak és szolgálatban vannak, szó nélkül leköpte őket.”

A férj, felidézve a fájdalmas tragédiát elmondta a brit médiában, hogy már csak egy videochat keretében tudott néhány szót váltani a feleségével, aki gyakorlatilag már nem volt képes beszélni.

„Abban reménykedtem a 11 éves lányunkkal együtt, hogy talán végigalussza az éjszakát, de aztán reggel az orvos hívott bennünket, hogy meghalt.”

A legutóbbi statisztikák szerint csak Londonban 42 vasúti alkalmazott halt meg eddig koronavírus fertőzés következtében.

Koronavírus-terrorizmus? Elterjedt a bűnözők körében, hogy az ellenük intézkedő rendőröket azzal fenyegetik, hogy koronavírussal fertőzöttek, majd leköpik vagy leköhögik őket. A svéd munkaügyi hatóság adatai szerint rövid idő alatt több mint 130 ilyen eset történt – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. Patrik Danielsson, a rendőrség egyik főtisztje az újfajta támadással kapcsolatban riasztást adott ki. Általános aggodalomra ad okot a jelenség az egész rendőrségen belül. Mindenki, akivel kapcsolatba kerülünk, potenciális fertőzött lehet- mondta el a svéd közszolgálati tévének nyilatkozva. Bár már több mint 130 ilyen támadás történt, eddig senki ellen nem indult eljárás Svédországban. A szomszédos Norvégiában egy embert már 6 hónap börtönbüntetésre ítéltek a koronavírus szándékos terjesztése miatt, miután rendőröket köpött le.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.