Létrehozva: 2019.11.23.

Magyar cég oldja meg Kína parkolási nehézségeit

Egy az Eximbank és a GB & Partners által támogatott magyar cég segít megoldani a rohamléptekkel fejlődő Kína parkolási nehézségeit.

November 30-án Yangzhongban indul el az EPS Global által kiépített okosparkolási rendszer éles üzeme.

A rendszer lényege, hogy az utcák elején elhelyezett LED-kijelzős táblák segítségével tudatni lehet az autósokkal, hogy az adott szakaszon éppen hány parkolóhely érhető el. Ehhez a vállalat érzékelőket helyezett el szerte a városban, amelyre ha egy autó ráhajt, az elküldi az információt a rendszer számára.

Azonban nem csak a táblák segítenek a tájékozódásban, hiszen a felhasználók egy mobilos applikáció segítségével is képesek követni, hogy éppen hol van üres hely, továbbá az applikáció navigációs funkciója a szabad parkolóhelyhez irányítja az autóvezetőket. A projekt első fázisa 2018-ban fejeződött be, amikor Yangzhong városában 2350 parkolóhelyet építettek ki, amelyből ezret fel is szereltek a vállalat által tervezett geomagnetikus szenzorral, emellett pedig 39 LED-kijelző is segíti az autósok tájékoztatását.

Foto: Origo

A rendszer minden fizetési módot elfogad, a készpénzen kívül. Ugyan továbbra is szükség lesz parkolóőrökre, főleg a rendszer indulásakor, azonban létszámukat folyamatosan csökkenteni fogják. Amíg viszont a lakosság szokja az új szisztémát, addig a parkolóőröknél is lehet fizetni, akik el is tudják majd magyarázni az ügyfeleknek, hogy mi a teendő a parkolás indításakor, és annak lezártakor.

Kínában rendkívül elterjedt a mobilos fizetés, ezért az ügyfelek a legtöbb esetben alkalmazások segítségével indítják majd el a parkolást.

Amennyiben valaki leparkol, de mégis elfelejti elindítani a díjfizetést, a szenzor erről értesítést küld a parkolóőr készülékére. A parkolóőr ennek alapján meg tudja találni a vétkest, de büntetés helyett ebben az esetben csak elindítja a díjfizetést attól a ponttól számítva, amikor az érzékelő észlelte az autó megérkezését. Az is előfordulhat, hogy valaki elfelejti leállítani a díjfizetést, de az okos-rendszer ezt is érzékeli, és értesítést küld a felhasználó telefonjára, így elkerülhető az a kellemetlen szituáció, hogy valaki még akkor is fizeti a szolgáltatást, amikor már rég elhagyta a parkolóhelyet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt