Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.06.

Lelkes fiatalok szántották fel az MTK pályáját

Bár az MTK az NB I legutóbbi fordulójában Zalaegerszegen játszott, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban így sem volt hiány focihangulatból, nagy diadalokból és tehetségekből. Az Arany Kupa tornán kitettek magukért a gyerekek.

A hátrányos helyzetű településeken élő fiataloknak rendezett focitornát és ügyességi versenyt az MTK Budapest a Hátrányos Helyzetű Falvak és Községek Fejlődéséért Egyesülettel és a Máltai Szeretetszolgálattal. A szeptemberben indult eseménysorozat lezárásaként október 2-án került sor az Arany Kupa labdarúgó tornára. Az ország leghátrányosabb helyzetű településeiről 16 csapat érkezett, hogy profi körülmények között mutassák meg a tudásukat, ami esélyt jelenthet számukra a kitörésre.

A csapatok négy csoportban vívtak meg egymással, a gólgazdag, cselekben, helyzetekben és fordításokban bővelkedő meccssorozat végén a Gyulaj és Tarnabod került a döntőbe. Az izgalmas finálét végül 4-1-re a tarnabodiak nyerték, akik a győzteseknek járó kupa mellett több más értékes ajándékkal lettek gazdagabbak.

Az esemény támogatói között volt a Pénziránytű Alapítvány is, akinek hála az induló csapatok tagjai részt vehettek a mindennapi pénzügyeket érintő oktatáson, valamint a fiatalok ajándékcsomagokat és pénzügyi ismeretterjesztő anyagokat is átvehettek.

A tornát szervező Hátrányos Helyzetű Falvak és Községek Fejlődéséért Egyesület az Arany Kupa díjkiosztóján bejelentette, hogy megalapították az Őrangyal díjat, melyet a Pénziránytű Alapítvány képviselői is átvehettek társadalmi felelősségvállalásukért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül