Létrehozva: 2020.05.21.

Lassan vége a járványnak,de semmi sem lesz olyan, mint régen?

Máris készülnek az első tanulmányok arról, hogy milyenek lesznek a munkahelyek, egyáltalán a munkavégzés a koronavírus-korszakot követően. Nagyon úgy tűnik, hogy szinte semmi sem lesz olyan, mint régen.

A cégek jelentős része máris azt számítgatja, hogy mennyit lehet majd megspórolni az irodabérleti díjakból, ha mindenki otthonról dolgozik majd, akinek esetében ez semmiféle hátránnyal nem jár.

Ugyanakkor jó eséllyel azok a kollégák, akiket sosem látnak majd a többiek, egyfajta másodrangú szerepre kényszerülhetnek. Persze ez sem lesz egyértelmű hiszen aki a távmunkában is képes egyedit és pótolhatatlant alkotni, arra ez nem vonatkozik majd.

Hibrid lesz az arany középút?

Egy sereg kérdést vet máris fel az állandósuló távmunka, a home office, például azt, hogy milyen gyakran lehet és érdemes a központból „megszólítani” az otthon dolgozókat, s hogy ez esetben is be kell-e szigorúan tartani a munkaidőre vonatkozó szabályokat.

Ki kell, hogy alakuljon majd a videokonferenciák, videóértekezletek menetrendje is. Mikor szükséges feltétlenül ilyet tartani és mikor célravezetőbb akár egy csoportos telefonbeszélgetés?

Bizonyos esetekben célravezetőbb lehet hibrid megoldások bevezetése, amikor mondjuk hetente kétszer-háromszor bejárnak az irodába a munkavállalók, két-három napot viszont otthonról dolgoznak. Mindez a teendők alapos szétválogatását is igényli, mi az ami személyes részvételt, egyeztetést igényel és mi az ami távmunkában is gond nélkül elvégezhető.

Digitális remeték?

Vannak már ellenérvek is a túlerőltetett távmunkával kapcsolatban. Néhány nagyvállalat, például az IBM már 4-5 évvel ezelőtt megpróbálta távmunkára küldeni a lehető legtöbb alkalmazottját. Aztán kiderült, hogy a dolgok túlerőltetése sok hátránnyal is jár, például a kreatív vitákat, szemtől-szembe véleményütköztetéseket kívánó tevékenységek esetében. Megszűntek például azok a személyes beszélgetések, találkozások, akárcsak egy kávé közös elfogyasztása amelyek szinte észrevétlenül hozzájárulnak a dolgok előbbre meneteléhez. Ha mindenki digitális remete lesz és bezárkózik a maga otthonába, sok minden olyan is elveszhet, ami eddig a mindennapi közös munka fontos lényegi része volt.

Kettőn áll a vásár

Mindez mindkét fél, a munkavállaló és a munkaadó részéről is türelmet és persze fegyelmet is igényel. Hogyan lehet például távmunkában a magánéletet a lehető leginkább leválasztani a munkaidőről, hogyan lesz ellenőrizhető a munkában töltött idő, hogyan lehet majd betartatni valamiféle minimálisan elvárható munkafegyelmet?

Miféle lelkiállapotot, stresszt okozhat, hogy abban az otthoni környezetben, ami mindeddig főként a kikapcsolódásra, a lazításra szolgált, most épp olyan fegyelmezetten, célratörően kell majd viselkedni, mint egy munkahelyen? Talán még felfogni sem tudjuk, hogy hosszabb távon hányféle kérdés, tisztázandó helyzet következhet ebből.

Például a munkaidő alatt bármikor elérendőnek kell lennie a munkavállalónak? Mikor mehet ki a mosdóba vagy cigarettázni? Esetleg leugorhat a boltba is vagy csevegni eget a szomszédokkal? A teljes zűrzavar és a kiégéshez vezető totális fegyelem között kell majd az új körülmények között megtalálni az arany középutat...

Ne a fürdőszoba előtt legyen a házi iroda!

Mindenkinek aki távmunkában akar vagy kényszerül dolgozni, be kell majd rendeznie otthon egy házi irodát. Ami nem azonos azzal, hogy a konyhaasztal sarkára, vagy valahova a szobában letesszük a számítógépet. És arról sem szabad elfeledkezni, hogy a számítógép kamerája sok minden megmutathat az ember magánéletéből, olyat is amit nem szeretnénk. Már most az elmúlt hetekben is adódott jó néhány kellemetlen szituáció, amikor egy élő chatelés vagy videóbeszélgetés közben olyasvalaki jött ki akár meztelenül a fürdőszobából, akit nem volt ajánlatos meglátnia másoknak.

Igen a távmunka, a home office azt is jelenti, hogy mások, a kollégáink, a főnökünk óhatatlanul is betolakszik a magánéletünkbe, mondjuk csak úgy hogy meghall valamit a háttérből, ami nem rá tartozik.

A nagyon kicsi, egyszobás lakásokban nem is lesz olyan egyszerű szétválasztani az otthoni munkát és az óhatatlanul is tovább zajló magánéletet, különösen, ha akár ketten-hárman is együtt laknak.

Felelősség, felelőtlenség

Sokan tartanak attól, hogy a túlzásba vitt házimunka az esetek jelentős részében valamiféle felelőtlenséghez vezethet. Az otthoni munkavégzés, a fizikai jelenlét hiánya, amikor a munkahelyi hierarchia, a kötelezettségek valamiféle távoli homályos dologgá változik az erre hajlamosak esetében nem kívánatos lazaságokhoz is vezethet.

Bár számos kérdés még meg sem fogalmazódott, az mégis nagyon valószínű, hogy a távmunkában dolgozók száma jelentősen megnő majd a közeli jövőben. Kissé homályos, sok tekintetben kialakulatlan és még hosszú ideig zavarosan kavargó korszaknak nézünk elébe...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút