Létrehozva: 2021.09.27.

Összeverekedtek az emberek a benzinkútnál: ökölharc az üzemanyagért

Több töltőállomáson is összeverekedtek a fogyasztók, mert nem tudták eldönteni, ki mennyi üzemanyagot vételezhet egyszerre. Egyre nagyobb a baj Nagy-Britanniába.n

A kereskedelemben jelentkező fennakadások és a pánikvásárlók együttesen azt eredményezték, hogy a brit benzinkutak közel kétharmada teljesen kifogyott az üzemanyagból vasárnap estére – írja a az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség.

A válsághelyzet annyira súlyos, hogy a Boris Johnson vezette kormány a hadsereg bevetését fontolgatja, illetve határozatlan időre még a versenyjogot is felfüggesztenék, hogy az üzemanyagpiaci szereplők megvitathassák, hova kell célzottan benzint és gázolajat szállítani az összeomlás elkerülése érdekében.

A brit Benzinkereskedők Szövetsége (Petrol Retailers Association), amely közel 5500 független töltőállomást képvisel, egy vasárnap kiadott közleményben azt mondta, hogy a benzinkutak bő kétharmada már teljesen kifogyott az üzemanyagból, a maradék pedig „részben kiszáradt vagy hamarosan kifogy”.

A szövetség elnöke, Brian Madderson azt mondta a BBC-nek, hogy „rengeteg üzemanyag van az országban, viszont az leginkább a terminálokban és a finomítókban pihen.”

A brit pánikvásárlók annyi üzemanyagot próbálnak egyszerre vételezni, amennyit csak bírnak. (Forrás: Twitter)

Az országos üzemanyaghiány egyértelműen arra vezethető vissza , hogy Nagy-Britanniában nincs elegendő teherautó- és kamionsofőr, ami a koronavírus-járvány, az elöregedő munkaerő és a külföldi munkavállalók elvándorlása, valamint a Brexit-megállapodás egyenes következménye. A szektorban jelentkező munkaerőhiány már eddig is komoly kihívások elé állította a brit gazdaságot, de mostanáig leginkább csak alapvető háztartási cikkekből és bizonyos élelmiszerekből alakult ki hiány. Annak hírére viszont, hogy az üzemanyag-szállítmányok is akadozhatnak, pánikszerű roham indult a benzinkutakra.

A nagy közösségi oldalakra feltöltött videók tanúsága szerint a brit benzinkutak előtt végeláthatatlan kocsisorok alakultak ki országszerte, sőt, több töltőállomáson is összeverekedtek az emberek, mert nem tudták eldönteni, ki mennyi üzemanyagot vételezhet egyszerre. Egy londoni benzinkúthoz például rendőröket kellett hívni, miután dulakodás tört ki azért, mert valaki az autója után több benzineskannát is teletöltött.

Szombaton egyébként a brit kormány bejelentette, hogy több ezer sürgősségi vízumot ad ki külföldi teherautó-sofőröknek. Ettől a lépéstől a Boris Johnson vezette kabinet azt réméli, hogy a karácsonyi időszakra megakadályozhatja az országos áruhiányt. A döntéssel kapcsolatban a kormány közölte, hogy októbertől kezdődően 5000 darab, 3 hónapra szóló vízumot ad ki teherautó-vezetőknek, és további 5500-at húsfeldolgozó üzemekben elhelyezkedő munkásoknak.

Ruby McGregor-Smith, a Brit Iparszövetség (Confederation of British Industry) elnöke szerint ez a lépés túl későn jött, és túl kevés lesz a probléma elhárítására. „A határozott időre szóló sürgősségi vízumok olyanok, mintha egy gyűszűnyi vízzel próbálnánk eloltani egy hatalmas máglyát” – fogalmazott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt