Létrehozva: 2020.04.10.

Videóval mutatták meg, hogyan terjed a koronavírus zárt térben

A finn kutatók azt ábrázolták, hogy egyetlen koronavírusos beteg hogyan képes szétteríteni a kórokozót.

Szemléletes videóban mutatták be az Aalto Egyetem szakemberei, hogyan terjed zárt térben a COVID-19-t okozó SARS-CoV-2.

A finn kutatók azt ábrázolták, hogy egyetlen koronavírusos beteg hogyan képes szétteríteni a kórokozót egy komplett szupermarketben. A tüdőből származó vírusrészecskék köhögés, tüsszentés vagy akár beszéd közben meglepően rövid idő alatt szétterjedhetnek a helyiségben.

„Ha egy koronavírussal fertőzött beteg elköhinti magát, akkor a vírusok aeroszol részecskékhez tapadva könnyedén a közelben tartózkodók légzőszervrendszerébe juthatnak” – írta Ville Vuorinen professzor, aki részt vett az animáció elkészítésében.

Vuorinen szerint jelen pillanatban az egyetlen hatékony védekezési mód, ha otthon maradunk, és nem megyünk sehova. Csakis akkor mozduljunk ki, ha feltétlenül szükséges, és mindig tartsunk minimum 2 méter távolságot egymástól. Természetesen a helyes kézmosásról se feledkezzünk el, és mindig zsebkendőbe, vagy könyökhajlatba köhögjünk, vagy tüsszentsünk!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?