Létrehozva: 2020.10.17.

„Végeztem egy pokolfajzattal, aki becsmérelte Mohamed prófétát” – írta a Twitterre a francia tanárt lefejező terrorista

Egy 18 éves, moszkvai születésű csecsen fiú lefejezte a francia tanárt.

Bestiális gyilkosság rázta meg Franciaországot. Egy menekültstátuszt kapott, moszkvai születésű csecsen diák késsel megölt és lefejezett egy középiskolai történelemtanárt Párizs külvárosában.

AFP

A tanár az óráján megmutatta diákjainak a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat, amikor a szólásszabadságról beszélt. Az osztályból több tanuló szülei is tiltakoztak emiatt, és a tanárt állítólag megfenyegették.

Pénteken egy 18 éves, moszkvai születésű csecsen fiú a nyílt utcán késsel megölte a tanárt, és levágta a fejét. A tettest a rendőrök lelőtték, mert nem engedelmeskedett a felszólításuknak.

Jean-Francois Ricard terrorelhárítási főügyész elmondta, hogy terrorista indítékkal elkövetett gyilkosság miatt nyomozást indítottak az ügyben. Ricard hozzátette: az elkövető márciusban menekült státuszt és tízéves tartózkodási engedélyt kapott Franciaországban, és nem volt ismert a titkosszolgálatok előtt.

A hatóságok őrizetbe vették az elkövető több családtagját. Összesen kilenc embert fogtak el az üggyel kapcsolatban, köztük a gyilkos szüleit, nagyapját, 17 éves öccsét, egyik diáktársának apját és egy másik férfit, valamint több barátját – mondta el Ricard. A főügyész hozzátette: az elkövető apjának egyik féltestvére 2014-ben csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában.

A nyomozás előzetes eredményei szerint a gyilkos a helyi diákoktól kérdezősködött Samuel Paty-ról, a szóban forgó tanárról.

A 47 éves földrajz-történelem szakos oktató fejéről fényképet is közzétett a Twitteren. A hozzá tartozó üzenetben azt írta:

üzeni a „hitetlenek vezetőjének”, Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy végzett egy „pokolfajzattal, aki becsmérelte Mohamed prófétát”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány