KÜLFÖLD

Varga Mihály: a családok költségvetése lehet a jövő évi büdzsé

Varga Mihály szerint hivatalosan még nem adtak nevet a 2020-ra készülő büdzsének, ugyanakkor az első jelek alapján nem áll messze a valóságtól, ha azt a családok költségvetésének is nevezik majd.
  • Szerző: WM

A pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kijelentette:

A kormány családbarát, a népesedési folyamatok megfordítására törekvő költségvetést terjeszt az Országgyűlés elé a héten. Hozzátette, hogy hivatalosan még nem adtak nevet a 2020-ra készülő büdzsének, ugyanakkor az első jelek alapján nem áll messze a valóságtól, ha azt a családok költségvetésének is nevezik majd, hiszen sok olyan pontja lesz, amelyik a családoknak, a gyermeket vállalóknak és nevelőknek nyújt majd segítséget, biztonságot.

Varga Mihály elmondta: a jövő évtől nagy segítséget jelent majd a kistelepüléseken élőknek, hogy az ingatlanok felújítása, bővítése, építése után - a számlával igazolt rész - ötmillió forintos áfatartalma visszaigényelhető lesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kistelepülési családi otthonteremtési kedvezményben (ismertebb nevén a falusi csokban) érintett területeken mintegy 30 millió forintos építkezési költségig vissza tudják igényelni az áfát.

 A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy a gazdaságvédelmi akciótervben a szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékponttal csökken, míg a kisvállalati adó 13 százalékról 12 százalékra mérséklődik. A miniszter megerősítette:

a gazdaságvédelmi akcióterv 400-500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, és hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország meg tudja védeni az elmúlt időszak uniós átlag feletti gazdasági növekedésének eredményeit.

A tárcavezető emellett megjegyezte azt is: míg 2010-ben Magyarországon volt a legmagasabb az adócentralizáció, addig mostanra a visegrádi országok élmezőnyébe került, és a jövőben is folytatni tervezik az adócentralizáció csökkentését. A kormány célja, hogy az adórendszer ne lefojtsa, hanem segítse a vállalkozások aktivitását.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ezt a forralt bor receptet mindenki elkéri!
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?