Létrehozva: 2020.03.10.

Undorító állapotok: lopják a húst a dögtemetőből

Attól tartanak az emberek, hogy a piacokon árulják a dögtemetőből származó húst.

Ismeretlenek a szabadkai dögtemetőből elhordják a húst. Erről egy környéken élő értesítette a hatóságokat – írja a Subotica.com alapján a Szabad Magyar Szó. Sokan attól tartanak, hogy valamelyik környékbeli település piacára kerülhet az onnan származó hús.

Fotó: Pixabay

A bejelentő szerint leginkább kora este érkeznek az ismeretlenek a dögtemetőbe, főleg az elhullott állatok combját vágják le és viszik el. A szemtanú látott már újvidéki, pancsovai, nagykikindai és zentai rendszámtáblával is kocsikat, a legtöbb többször is megfordult ott.

A bejelentés után legutóbb a rendőrség a helyszínen igazoltatott is egy kocsiban ülőt, de nála semmit sem találtak, senki más nem volt a közelben. Közölték, az elhullott jószágokat hetente kétszer viszik ki a dögtemetőbe, a fertőtlenítést, az elföldelést azonnal elvégzik.

Az elmúlt években volt példa arra, hogy zsákokban vittek el húst a telepről. Az állategészségügyi felügyelőség szerint a mostani bejelentés után a városnak állandó felügyeletet kellene biztosítania a helyszínen, hogy megakadályozzák a hasonló eseteket.

origo.hu

Óriási botrány körvonalazódik az Adidasnál

ripost.hu

Tömegkarambol Pest vármegyében: ezekben a percekben mentenek, dugóra készülj!

borsonline.hu

Páros lábbal szálltak Kulcsár Edinába: vajon kiről feledkezett meg apák napján?

hirtv.hu

Döntés született Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának ügyében + videó

ripost.hu

Még a rutinos sofőrők is megbukhatnak ezen a KRESZ-teszten – te vajon átmész?

mandiner.hu

A németek rettentően félnek a magyaroktól – és nem Szoboszlai Dominik miatt

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

travelo.hu

A világ legszebb utcái között egy magyar is megtalálható

ripost.hu

Rettenetes balesetről jött hír, 3 holttest van az úton

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

ripost.hu

Rossinak menekülnie kellett; szigor a magyar szurkolóknál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

Karnyújtásnyira került a béke, Amerikán múlik most minden

KÜLFÖLD

Putyin békeajánlatot tett Ukrajnának, ezek a feltételei

KÜLFÖLD

Kifütyülték Rod Stewartot, miután Zelenszkij fotója előtt tisztelgett

KÜLFÖLD

NATO-főtitkár: készültségbe állíthatjuk az atomfegyvereket

KÜLFÖLD

Több száz amerikai menekült a sivatagba Joe Biden politikája elől

KÜLFÖLD

Megszavazták: tömegesen kiirtják a galambokat egy német városban