Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.03.

Tragédia a folyón: elsüllyedt egy turistákkal teli hajó, gyerekek is meghaltak

Többen meghaltak hajóbalesetben az Amazonas egyik brazíliai mellékfolyóján.

Legalább tizennyolc ember vesztette életét az észak-brazíliai Amapá államban egy hajóbalesetben az Amazonas Jari nevű mellékfolyóján – közölték a helyi hatóságok hétfőn.

A tájékoztatás szerint az Anna Karoline III nevű hajó több tucat utassal a fedélzetén szombaton szenvedett balesetet. Azóta 18 férfi, nő és gyermek holttestét találták meg, illetve 46 embert mentettek ki. Mintegy harminc eltűnt után még kutatnak.

Fotó: AFP

A hatóságok szerint nincs utaslista, ezért nem lehet tudni, pontosan hányan voltak a hajó kétemeletes fedélzetén.

A hajó péntek délután indult el az Amapá államban található Macapá városából Santarémba, Pará államba.

Vanderleia Monteiro, az egyik túlélő beszámolója szerint az Anna Karoline III akkor került bajba, amikor egy másik hajó akart kikötni mellettük. Az Anna Karoline III néhány másodperc alatt felborult – tette hozzá a G1 hírportálnak nyilatkozva.

Monteiro férjével és 11 éves fiával megmenekült. „Az egyik ablakon keresztül jutottunk ki, és a hajó oldalfala mentén himbálóztunk, amikor felborult. Olyan volt, mint egy filmben” – számolt be élményeiről.

Helikoptereket, repülőket és búvárokat is bevetettek a mentési munkálatokban, s a brazil hadsereg ötven katonáját is mozgósították a túlélők keresésére.

Tisztségviselők szerint a baleset helyszíne egy nehezen megközelíthető térségben van. A mentőhelikoptereknek kilenc órába telt, míg a térséget elérték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány