Létrehozva: 2021.08.24.

Szívszaggató: holtan találták a 11 éves kislányt és az édesanyját az otthonukban

Rejtélyes körülmények között vesztette életét a tanárnő és gyermeke. Brutális kegyetlenséget követtek el az édesanyával és kislányával.

Felfoghatatlan tragédia történt Közép-Missouri államban. A rokonok kértek segítséget a hatóságtól, miután napok óta nem tudtak kapcsolatba lépni egy édesanyával és kisgyermekével.

A családtagok már nagyon aggódtak, és sajnos annál is rosszabb történt, mit amit sejtettek.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A 43 éves, tanárnőként dolgozó Allison Abitz és mindössze 11 éves lánya, Jozee Abitz feltehetően emberölés áldozatai lettek. A nyomozók nem közölték a halál okát, és nem magyarázták el, hogy szerintük miért gyilkolták meg Abitzéket.

„Nem árulhatok el sokat, de a helyszínen lévő bizonyítékok alapján gyanakszunk gyilkosságra” – mondta Brian Lear seriffirodai kapitánya.

Nem világos, hogy a nyomozóknak van-e gyanúsítottjuk, de egyelőre nem vettek még őrizetbe senkit – számolt be róla a Crime Online.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő