Létrehozva: 2020.12.15.

Sürgősséggel engedélyezhetik a Moderna vakcinát Amerikában

A Moderna koronavírus elleni védőoltása biztonságos és hatékony – írta elemzésében kedden az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA), és jelezte, hogy a vakcinát várhatóan a napokon belül sürgősséggel engedélyezik az Egyesült Államokban.

Az amerikai biotechnológiai cég által kidolgozott védőoltásnak „nincs olyan speciális biztonsági problémája, amely miatt nem lehetne kiadni sürgősséggel az engedélyt” – írták tanulmányukban az FDA szakértői, akik csütörtökön ülnek össze, hogy döntsenek az engedélyezésről.

A Moderna közleménye szerint a klinikai kísérletek utolsó szakaszának eredményeiből arra lehet következtetni, hogy a vakcina már az első adag beadása után megvéd a tünetmentes fertőzésektől. A cég közlése szerint a kontrollcsoport 38 tagja volt tünetmentes koronavírus-fertőzött a második oltás beadásakor. Ez csaknem a háromszorosa azoknak, akik védőoltást kapó csoportban voltak, itt 14 tünetmentes pozitív esetet találtak.

Amennyiben az FDA szakértői jóváhagyják a Moderna becslések szerint 94,1 százalékos hatékonyságú vakcináját, a Pfizer/BioNTech által kifejlesztett védőoltás után ez a szer is bekerül az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb védőoltás-kampányába.

Az amerikai hatóságok mintegy 20 millió amerikait terveznek beoltani december végéig és 100 milliót március végéig. Az Egyesült Államok összesen 200 millió adagot vásárolt a Moderna vakcinájából, ennek a felét várhatóan csak 2021 második negyedévében forgalmazzák. Washington további 100 millió adag védőoltást kötött le a Pfizer amerikai gyógyszergyár és a BioNTech német biotechnológiai cég közös fejlesztésű termékéből.

Az első szakaszban elsősorban a fertőzésnek leginkább kitett ápolókat és a nyugdíjasotthonok lakóit oltják be. A Moderna engedélyeztetési eljárása egy héttel követi a Pfizer/BioNTechét, amelyet múlt pénteken engedélyezett az FDA – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt