Létrehozva: 2019.09.16.

Orbán Viktor hőse és barátja szövetséget kötött Olaszországban

Orbán Viktor magyar kormányfő a hősének nevezte korábban Matteo Salvinit, amiért szembe mert és tudott szállni a tengeri útvonalon történő migrációval. Silvio Berluscónival pedig a magyar miniszterelnöknek már évek óta baráti a viszonya. Ez a két olasz politikus kötött most szövetséget az újonnan megalakult bevándorláspárti római kormány ellen.

Matteo Salvini, a Liga nevű olasz párt vezetője és Silvio Berlusconi, a Forza Italia elnöke megerősítette egy személyes találkozó keretében, hogy jobbközép szövetséget alkotnak annak érdekében, hogy méltó ellenzéke legyen az egyre balra tolódó, újonnan alakult római székhelyű kormánykoalíciónak. Salviniéknál az verte ki a biztosítékot, hogy az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt bejelentette, megnyitják a kikötőket azon civilszervezetek hajói előtt, amelyek Európába taxiztatják a Földközi-tengeren felvett migránsokat. A Liga vezetője a párt éves nagygyűlésén, a lombardiai Pontidában kijelentette, hogy Giuseppe Conte miniszterelnök „eladta” Olaszország szuverenitását és gazdasági érdekeit, és ezért Emmanuel Macron és Angela Merkel vállveregetését érdemelte ki.

Silvio Berlsuconi és Matteo Salvini
Fotó: AFP

Conte azért nyitotta meg a kikötőket, mivel ezt ígérte az EU-nak, és ezért cserébe ismét kormányon maradhatott

- mondta Matteo Salvini. Silvio Berlsuconi újságírók kérdésére válaszolva megerősítette, hogy találkozott Matteo Salvinivel.

A civilszervezetek migránsok teli hajókkal tartanak Európa felé.
Fotó: AFP

Minden rendben zajlott, nagyon is rendben. Teljes az egyetértés közöttünk. Minden témát érintettünk, és beszéltünk az ellenzéki szerepvállalásunkról is

– nyilatkozta a Forza Italia vezetője. Salvini pedig már be is jelentette, hogy október 19-én óriás demonstrációt tart pártjai szimpatizánsaival, ahol szívesen látják a Forza Italia és az Olasz Testvériség nevű bevándorlásellenes, konzervatív párt támogatóit is. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint egyébként ennek a három pártnak a népszerűsége összesen meghaladja az 50 százalékot, ami nagymértékben köszönhető a Liga 30 százalék körüli támogatottságának. Ezzel szemben a felmérések arra világítanak rá, hogy a baloldali politikát folytató, jelenleg regnáló kormánykoalíciót csupán minden harmadik olasz ember favorizálja.

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

life.hu

Hányinger kerülgette filmes csókja közben a világhírű színésznőt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át