Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.23.

Folyamatosan pornóval zavarják az online órákat – teljesen kiakadtak a szülők

A probléma november óta tart: tavaly ősz óta pornóval zavarják az online órákat az egyik középiskola diákjainál. A szülők többségénél elszakadt a cérna: tüntetést szerveztek.

Egészen elképesztő: pornóval zavarják az online órákat. Egy kolozsvári középiskola online órái közben rendszeresen pornó tartalom jelenik meg a gyerekek előtt. A tanórákat már ősz óta rendszeresen zavarja valaki. Az ismeretlen tettes főleg pornót sugároz, de volt olyan, is, amikor csak zenével vagy más szöveggel zavarta meg az tanítást.

A kép illusztráció

A szülők és tanárok tehetetlenek, ráadásul a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) sem tudta azonosítani a tetteseket, ezért a felháborodott gondviselők végül az utcára vonulnak, hogy felhívják a figyelmet a lehetetlen helyzetre – írja a Transindex.

Kiderült: a Romulus Ladea Képzőművészeti Iskola az úgynevezett Adversio platformot használja, az online órák ezen a felületen keresztül érhetők el. Ezen felületen dokumentumokat is meg lehet osztani, tehát alkalmas online napló vezetésére és a tanárok a diákokról is tudnak megjegyzéseket írni a szülők tájékoztatására. Csakhogy létezik a rendszernek egy gyenge pontja: ha egy kívülálló megszerzi a csatlakozáshoz szükséges linket, akkor gond nélkül kapcsolódhat az amúgy zárt rendszerhez. Így egyesek szerint az sem elképzelhetetlen, hogy maguk a diákok adják tovább a linket iskolán kívüli személyeknek, akik aztán pornóval zavarják az online órákat.

Romániában is, mint sok már országban, digitális oktatás zajlik a koronavírus járvány miatt. Ráadásul a szomszédos országban már ősszel is zárva voltak az iskolák.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt