Létrehozva: 2020.07.28.

Megrázó történet: parfümmel fújta magát szembe az édesanya, majd rákkal diagnosztizálták

Rettenetes hírt közöltek az anyukával, miután véletlenül parfüm ment a szemébe.

Szerző Ripost

A Sutton Coldfieldből származó 56 éves Carol Player azért ment kórházba, mert miután véletlenül parfümöt fújt a szemébe, elveszítette a látása egy részét.

Fotó: 123rf

Az orvosok szem melanomát, a szemrák egyik leggyakoribb típusát diagnosztizálták nála. A szakemberek szerint nem maga a parfüm okozta a daganatos elváltozást, hanem ez segítette hozzá őket ahhoz, hogy felismerjék, baj van.

„Az orvosok hétfőn megállapították a rákot, majd kedd reggel kivették a szememet. Ezután azt mondták, nem lesz szükség több kezelésre„ – mondja a kétgyermekes anyuka a Daily Mailnek. Öt évvel később azonban a máján is elváltozások jelentek meg, így a sebészek eltávolították a májának egy részét. Három hónapra rá viszont egy vizsgálat során kiderült, hogy a máj más területeire is átterjedt a rák.

Az orvosok úgy döntöttek, hogy a Carol számára a legjobb kezelés a Delcath Melferlan Chemosaturation nevű kísérleti gyógyszer, amely nagyon sikeresnek bizonyult korábban a rák e típusában. A kezelés viszont nem olcsó: a család gyűjtést szervez, hogy kifizessék a kezelést, ami megmentheti Carol életét.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl