RETRO RÁDIÓ

„Mama, nem tudok járni, túlságosan fáj”- 3 éves kislányt támadott meg a halálos vírus

„Mama, nem tudok járni, túlságosan fáj”- 3 éves kislányt támadott meg a halálos vírus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 19. 11:40

Édesanyja legrosszabb rémálma vált valóra, amikor kislányát megtámadta a Kawasaki-kór. Háromszor rohant vele a kórházba, de mindig hazaküldték.

A 3 éves Erin Smiles bőre úgy nézett ki, mintha forró vízzel öntötték volna le, mindezt pedig a Kawasaki-betegség egyik tünete miatt kellett elszenvednie.

Szülei háromszor szaladtak a kórházba kisgyermekükkel, miután durva kiütések jelentek meg a testén és többször is belázasodott. Az édesanyának, Victoriának meggyőződése lett, hogy lánya a Kawasaki- betegséget kapta el. Sőt, véleménye szerint az elsők között fertőződött meg lánya, mivel már januárban kiütéses lett a bőre.

„Én nem vagyok orvos, de más gyerekek képeit nézve, akiknek a testén a Kawasaki miatt jelentek meg a kiütések, 100%-ban biztos vagyok, hogy Erin is emiatt szenvedett” – kezdte az édesanya a Metrónak, majd folytatta: „Reggel 4:30-kor sírva ébredt fel, az arca beduzzadt és az egyik szemét csak félig tudta kinyitni. Szinte az egész teste vörössé vált, csak néhol fehérlett fel a bőre.”

Mindezek mellett Erinnek volt, hogy 40 fokos láza lett, napokig nem tudott lábra állni, a kanapén aludt. Ezzel ellentétben általában virgonc kisgyermek, aki imád táncolni, ezért mindig arra kéri anyukáját, tegyen be valami zenét. Amikor az aggódó édesanya ezzel próbálkozott jobb kedvre deríteni lányát, ezt a választ kapta: „Mama, nem tudok járni, túlságosan fáj!”

Victoria hiába vitte be háromszor is a Sunderland Királyi Kórházba 3 éves gyermekét, mindannyiszor hazaküldték, mert nem tartották súlyosnak az állapotát.

Erin végül felépült, és Victoria úgy döntött, hogy megosztja a történetüket, miután az országban megnövekedett a ritka betegségben szenvedő gyermekek száma.

Nagy-Britanniában eddig körülbelül 100 gyereknél azonosították az újszerű Kawasaki-betegséget, amit a koronavírussal hoznak kapcsolatba.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.