Létrehozva: 2020.11.13.

Legyőzte a koronavírus, meghalt a kórházban a modernkori Hasfelmetsző Jack

Nevét onnan kapta, hogy a hetvenes évek második felében 13 nővel végzett.

Szívproblémái miatt került kórházba, és végül ott is halt meg a sorozatgyilkos, Peter Sutcliffe.

Fotó: Getty Images

A könyörtelen férfi azért kapta a Yorkshire-i hasfelmetsző nevet, mert elsősorban prostikat gyilkolt meg, akárcsak a híres Hasfelmetsző Jack a XIX. század végén – írja a Daily Star.

Áldozatait jellemzően kalapáccsal vagy csavarhúzóval hátulról leütötte, majd brutálisan megkéselte, állítása szerint Istent szolgálta azzal, hogy sorra gyilkolta a legősibb mesterséget végző lányokat.

A férfit többször is elengedték, végül 1981 januárjában fogták el, majd májusban ítélték sokszoros életfogytig tartó fegyházbüntetésre. A börtönben később megállapították róla, hogy paranoid skizofrén.

A beteges elméjű Sutcliffe a koronavírus szempontjából különösen rizikós csoportba tartozott. Idős kora mellett állítólag cukorbeteg volt, nagyon meghízva, ráadásul nemrég szívroham gyanújával is kórházba került.

Hetvennégy évet élt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

vg.hu

Keserédes üzenetet kapott a forint: lesz itt még rosszabb, mielőtt jöhet a fellángolás

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl