Létrehozva: 2021.02.05.

Még veszélyesebb lett a koronavírus, állítja a Robert Koch Intézet vezetője

Európa egyik legjelentősebb egészségügyi intézményének a vezetője arra figyelmeztet, hogy feltehetően a B117 nevű vírusmutáció sokkal gyorsabban terjedhet.

Lothar Wieler, a német Robert Koch Intézet vezetője egy interjúban arról beszélt, hogy a B117 nevezetű mutációja miatt veszélyesebbé vált a koronavírus. A szakember hozzátette, hogy jelenleg hivatalosan 13 német tartományban van jelen a fertőzés, de feltehetően a mutáció még tovább terjed majd.

Robert Wieler
Fotó: wikipedia

Ennek kapcsán szólalt meg a német egészségügyi miniszter is, aki elmondta, hogy jelenleg biztató jelnek tekinthető, hogy csökken az új fertőzések száma, de Jens Spahn szerint ez nem egyenlő azzal, hogy lazítani lehet a szigorításokon.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter
Fotó: afp

Ha enyhítünk, és teret adunk a mutáció terjedésének, akkor rövid időn belül ismét tetőzne a járvány az országban

- jelentette ki Spahn. A német sajtó rendszerint a portugál helyzettel példálózik, ahol karácsony előtt enyhítettek a járványügyi korlátozásokon, a napokban pedig olyan magasra nőtt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, amire korábban még nem volt példa.

A német kormány a tartományok vezetőivel jövő hét szerdán ül legközelebb tárgyalóasztalhoz, de ezeknek az információknak a fényében nem várható, hogy egyelőre enyhítésekről döntenének – írja a Bild.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre