Létrehozva: 2020.04.07.

Koronavírus: Boris Johnson nem szorul lélegeztetésre

A brit kormány egyik magas rangú tagja szerint az új koronavírus okozta betegség miatt intenzív osztályon kezelt Boris Johnson brit miniszterelnök továbbra sem szorul lélegeztetésre, és nincs hír olyan diagnózisról, amely szerint Johnsonnak tüdőgyulladása lenne.

Johnsont vasárnap este vitték be a londoni St. Thomas kórházba, miután megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, és betegségének egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. Hétfőn késő este jelentették be, hogy Johnsont átvitték a kórház intenzív osztályára, mivel állapota romlott.

Boris Johnson brit kormányfő (AFP PHOTO / PRU)

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője hangsúlyozta, hogy Johnson nem szorul lélegeztetésre, csak abból a meggondolásból vitték át az intenzív osztályra, hogy ha mégis lélegeztetőgépre lenne szüksége, a közelében legyen – tehát megcáfolta a felröppent híreket.

Michael Gove, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője a BBC közszolgálati rádió keddi hírműsorában elmondta, hogy Johnson az intenzív kezelés előkészítése során oxigént kapott, de továbbra sincs szüksége lélegeztetésre. Arra a kérdésre, hogy Boris Johnsonnak tüdőgyulladása van-e, a kabinetirodát vezető miniszter azt mondta, hogy nincs tudomása ilyen diagnózisról.

A miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Johnson kérésére Dominic Raab külügyminiszter vette át a kormányfői feladatokat. A jelenlegi brit kormányban nincs miniszterelnök-helyettesi tisztség, de Dominic Raab az „első miniszter” címet is viseli. Ez azt jelenti, hogy rangban az összes többi kabinettag felett áll, és így gyakorlatilag Boris Johnson után a brit kormány legmagasabb rangú tagja – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért