Létrehozva: 2020.10.03.

Kórházba került Donald Trump, koronavírusos az amerikai elnök

Donald Trumpot a bethesdai katonai kórházba szállították.

Donald Trump amerikai elnököt helyi idő szerint pénteken délután a Washingtonhoz közeli bethesdai katonai kórházba szállították, miután koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála és a feleségénél – jelentette be a Fehér Ház.

A kiadott közleményt aláíró Kayleigh McEnany szóvivő leszögezte, hogy az elnök változatlanul jó hangulatban van, végigdolgozta a napot, a fertőzés tünetei pedig változatlanul enyhék.

A tájékoztatás szerint Trump elővigyázatosságból, orvosai tanácsára ment kórházba, ahol néhány napot tölt, azonban onnan továbbra is ellátja feladatait. McEnany hozzáfűzte: az elnök és a first lady, Melania Trump hálásan köszöni a támogató üzeneteket.

Mielőtt a Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházba szállították helikopterrel az elnököt, orvosa, Sean Conley közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy poliklonális antitest készítményt adagoltak Trumpnak, aki az infúziós kezelés után is jól volt. Emellett cinket, D-vitamint, aszpirint és még két másik szert kapott. Conley szerint az elnök csak fáradékonyságra panaszkodik.

A first ladynek nem javasolták, hogy elővigyázatosságból kórházba menjen. Melania Trump szintén láztalan, enyhén köhög és fejfájása van.

 

A Trump-házaspár megbetegedésének hírére India miniszterelnöke, Narendra Modi reagált először. Az ázsiai ország kormányfője a barátjának nevezte Trumpot és feleségét, és mihamarabbi felépülést kívánt nekik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke, Tedros Adhanom Ghebreyeusus a Twitteren fejezte ki jókívánságait Trumpnak és feleségének, remélve, hogy a légzőszervi megbetegedésből gyorsan felépülnek.

Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök azt írta a hivatalos Twitter-oldalán, hogy „feleségével együtt gondolnak Donald Trump elnökre és a first ladyre ebben a nehéz időszakban.”

Boris Johnson brit miniszterelnök a támogatásáról biztosította az amerikai elnököt és feleségét, és mihamarabbi felépülést kívánt nekik. Recep Tayyip Erdogan is reagált a Trump-házaspár megbetegedésének hírére. Őszintén remélem, hogy problémamentesen túljutnak a karanténidőszakon, és a lehető leghamarabb visszanyerik egészségüket” – fogalmazott Twitter-oldalán a török elnök. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke mihamarabbi felépülést kívánt Trupéknak, majd kijelentette: „a COVID-19 egy olyan csata, amelyet mindannyian folytatunk. Minden nap. Bárhol is éljünk a világban.” Angela Merkel német kancellár a kormányszóvivőn keresztül küldte jókívánságait a Trump-házaspárnak. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is gyors felépülést kívánt Trumpnak és feleségének egy hivatalos közleményben. Vlagyimir Putyin orosz elnök levelet küldött az amerikai kollégájának a Fehér Házba, melyben „őszinte támogatásának adott hangot ebben a nehéz pillanatban” – közölte a Kreml pénteken. Gabriel Attal francia kormányszóvivő egy kereskedelmi televíziónak adott interjújában meglehetősen nyersen reagált az amerikai elnök egészségi állapotáról szóló hírekre. Gabriel úgy fogalmazott, hogy „az amerikai elnöknek és feleségének az esete csak azt bizonyítja, hogy a koronavírus-járvány senkit sem kímél.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők