RETRO RÁDIÓ

„Segítséget akartam hívni, nem sikerült” – halálra verte a 3 éves kisfiút édesanyja szeme láttára

Bántalmazása miatt halt meg a kisfiú
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 07. 20:00

Olyan brutálisan megverte a férfi a kisfiút, hogy a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Az édesanyja még ezután is megpróbálta fedezni párját.

Kegyetlenül bánt mostohafiával egy férfi Franciaországban. A 28 éves Loïc Vantal olyan brutálisan megverte a 3 éves kisfiút, hogy az később belehalt a sérüléseibe.

Az egész azzal kezdődött, hogy a 19 éves Caroline Létoile riasztotta a hatóságot, mert kisfia, Tony nem reagált semmire. A segélyhívó bekapcsolva maradt, miután a nő valószínűleg azt hitte, bontották a vonalat, így még hallotta a diszpécser a felnőttek beszélgetését.

„Majd azt mondom, hogy leesett a lépcsőről. A lépcső is megteszi, igaz? Majd az megmagyarázza a sok sérülését” – mondta remegve Létoile párjának.

A rendőrségnek azonnal szemet szúrt a kisgyermek testén lévő több zúzódás, ezért később boncolást rendeltek el a kisfiú holttestén. Az orvosszakértő megállapította, hogy testének 60 százaléka elváltozott a bántalmazások miatt. Sőt az is kiderült, hogy a lépe és a hasnyálmirigye is megrepedt, ami végül a halálát okozta – írj a Crime Online.

Az asszony később megtört és bevallotta, már próbálta megfenyegetni Vantalt, hogy elhagyja, ha még egyszer bántja a kisfiát. Arra a kérdésre, hogy akkor mégis miért próbálta fedezni a férfit azon a szörnyű éjszakán, Létoile csak annyit mondott: félt.

„Féltem attól az embertől… Segítséget akartam hívni, nem sikerült. Soha nem akartam megvédeni. Nagyon nehezen találom a szavakat” – tett hozzá a nő.

A francia házaspárt a rendőrség letartóztatta és vádat emelt mindkettőjük ellen. A férfi egyébként a végsőkig állította, hogy nem szándékosan ölte meg a kis Tonyt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.