KÜLFÖLD

Egész Amerika azon röhög, milyen új törvényt hozott Kim Dzsongun Észak-Koreában

Míg a nyugati világban felröhög, aki meghallja, milyen törvényt hozott a diktátor, addig ott ez korántsem vicces. Kőkemény büntetésre számíthat, aki megszegi a korlátozást...
címkék:
  • Szerző:

Kim Dzsongun nem viccel: ha a kommunista ország stabilitásáról van szó, azonnal meghozza a megfelelő törvényeket. Hiszen a nyugati szokások lassan, belülről bomlasztják az államot. Ezért törvénybe foglalta, hogy tilos mullet frizurát és testre feszülő farmert viselni; így aztán most a fél világ ezen az intézkedésen röhög.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Kim Dzsongun
Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images

Pedig nem viccről van szó: Kim Dzsongun rendelkezéséről az Észak-Koreai Rodong Sinmun magazin számolt be, mely szerint a történelem kemény leckét adott már arról, hogyan dőlnek össze kártyavárként a legerősebb államok is, ha nem védik meg magukat a Nyugat bomlasztó szokásaitól. A lap szerint a legkisebb fenyegetést is el kell hárítani, ezért hozta a kommunista vezető a törvényt, mely szigorúan tiltja a mullet frizura viselését többek között. Ez a frizura egyébként a nyolcvanas években volt nagy divat, tavaly tért vissza; egyesek szerint borzalmas, mások szerint menő:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Styling Castle (@styling_castle_) által megosztott bejegyzés

De abban mindenki egyetért, hogy munkatáborral büntetni azt, aki viseli, enyhén szólva is túlzás. Márpedig Észak-Koreában ez vár azokra, akik ilyet csináltatnak magukra. A szigorú büntetéssel akkor sújtják az elkövetőt, ha többszörös visszaesőnek számít; és ugyanez igaz a skinny, vagyis a testhez tapadó farmer viselésére is.

Észak-Koreában egyébként összesen 15 frizura elfogadott, ezekből válogathatnak az állampolgárok.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?