Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.10.

Karanténban a járvány elleni küzdelem három amerikai vezető személyisége

Karanténba vonult szombaton a koronavírus-járvány elleni küzdelem három amerikai vezető személyisége: Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) vezetője, Robert Redfield, a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója és Stephen Hahn, az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője.

Egyik egészségügyi szakember sem kívánt nyilatkozni, de amerikai sajtóértesülések szerint valamennyien kapcsolatban voltak az amerikai alelnök, Mike Pence sajtófőnökével és szóvivőjével, Katie Millerrel, akinél pénteken állapították meg a vírusfertőzést. Fauci 79 éves, Redfield a 69-ik évében jár, Hahn pedig betöltötte a 60-at, tehát mindhárman a veszélyeztetett korosztályba tartoznak.

Fotó: Shutterstock

A The Washington Post című napilap szombat este az internetes oldalán Fehér Házból származó forrásokra hivatkozva közölte, hogy a következő két hét alatt mindhárom szakember csakis távmunkában dolgozik. Az FDA szóvivője, Michael Felberbaum szombat este közleményben tudatta: Stephen Hahn szombaton vírusteszten esett át, az eredmény negatív lett.

Szombaton kiderült az is, hogy vírusfertőzést diagnosztizáltak Ivanka Trump, az elnök lánya és tanácsadója egyik munkatársánál is. A Fehér Házban speciális intézkedéseket hoztak az új típusú koronavírus esetleges terjedésének megakadályozására. A munkatársakat arra kérték, hogy – amennyire tehetik – otthonról dolgozzanak, minden utazást jelentsenek, és éberen figyeljenek a környezetükben is a vírusfertőzés tüneteire. Az épületkomplexumba belépőknél már a hét elején kötelezően bevezették a testhőmérséklet mérését. A Fehér Háznak azokat a részeit, ahol a legtöbben dolgoznak, rendszeresen fertőtleníteni fogják. A Baltimore városában lévő Johns Hopkins egyetem és kórház szombat esti adatai szerint az Egyesült Államokban péntek estétől szombat estéig, egyetlen nap alatt 1568 beteg hunyt el a vírusfertőzés következtében. A járványnak immár több mint 78 ezer halálos áldozata van az országban, és 1 millió 300 ezernél több amerikainál diagnosztizálták a fertőzést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány