RETRO RÁDIÓ

Kaptál már házimunkáért 50 milliót? Egy nőnek sikerült!

Kaptál már házimunkáért 50 milliót? Egy nőnek sikerült!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 06. 13. 22:45

Az egykori feleség a 27 éven keresztül otthon végzett munkájáért beperelte volt férjét. A bíró nem akármilyen döntést hozott.

Azt tudtuk, hogy felbecsülhetetlen az a munka amelyet minden feleség elvégez otthon, akár háztartásbeliként, akár a sokadik műszakban, a saját hivatása mellett. Mostantól azt is tudjuk, hogy mindez forintban mennyit ér!

Történt pedig, hogy Argentínában a bíróság elé került egy furcsa ügy. A most 70 éves feleség egykor közgazdasági diplomát szerzett, ám a szakmájában nem dolgozott, hanem a családjának és a gyermekek felnevelésének szentelte az életét.

Tíz évvel ezelőtt, 27 évi házasság után a férje elhagyta őt. A részletekről nem írt a Bfmtv, te tény, hogy 60 éves korában már nem tudott a végzettségének megfelelő munkát találni, nem beszélve arról, hogy a nyugdíjához sem voltak meg a “szolgálati évek”.

Victoria Fama bíró azonban, figyelembe véve a 27 évnyi, otthon végzett házimunkát, 8 millio peso, azaz 173 ezer dollár kártérítésre ítélte az egykori férjét.

Ez körülbelül 50 millió forintnak felel meg. Ebből az következik, hogy a bíró szerint a szerteágazó otthoni tevékenységéért havonta körülbelül 150 ezer forintot ítélt meg.

Jogalapja is volt hozzá. 2015-ben a házasságban élő nők “gazdasági függőségének” ellensúlyozásaként, bevezették a pénzügyi kompenzáció lehetőségét Argentínában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.